|
|
|
|
Az I've Found Her:
Danger & Opportunity nevű, a Babylon 5 világában játszódó
űrszimulációs számítógépes játék végleges verzióját a 2003. november
22-én megrendezett orosz B5 találkozón mutatták be. LETÖLTÉS Általános infók –
Küldetéscsomagok is készültek a Danger & Opportunity-hez, a "historical mission" csomagok
egy része a sorozat idején játszódik, és szerepel benne a Babylon 5
állomás is. Bemutató videó:
A játék intrójában elhangzik… „A Narn északi égboltján van egy fakósárga
csillag, amely minden éjjel felkel. Századokkal ezelőtt a narnok úgy
hívták ezt a csillagot Va’Than, de egészen mostanáig senki sem
gondolta, hogy a csillag körül keringő semleges rendszert érdemes lenne
közelebbről is megnézni. A történet Nirann álmatlansága csak a történet kezdete.
Sőt, a történet kezdete még régebbre, a távoli múltba nyúlik vissza, az
árnyak ébredésének legendás korszakába, körülbelül ezer évvel korábban.
A fiatal fajok, a nagy minbari vezető, Valen, által egyesítve, és a
vorlonok segítségével, akik úgy jelentek meg nekik, mint a fény és
igazság ősi istenei, legyőzték az árnyakat, a sötét ellenséget. Azután
ezer évig a minbarik olyan békében és jólétben élhettek, mint azelőtt
soha. Valen maga azonban nyughatatlan volt, és gyakran utazgatott
csillagról csillagra, mintha keresne valamit.
„A Bánat Városa nem megfelelő név ilyen szépséghez”, - gondolta Nirann fáradtan, Tuzanor kristályépületeinek látványát csodálva a félig nyitott ablakon át. A látóhatár alá bukott nap által megvilágított felhőket visszatükröző, ragyogó falak üvegszerűnek tűntek a sötét éggel a háttérben. Az alvó város nem tűnt bánatosnak, inkább a béke, rend, nyugalom és a nemrég szabadjára engedett óriási és láthatatlan erő központjának. Szörnyű árat fizettek ezért a hibáért. Elég sötét volt Nirann szobájában, a villogó számítógép kijelző volt az egyetlen fényforrás, mely a rengeteg ragyogó kristállyal díszített egyhangú szürke falra vetítette furcsa kék felvillanásait. Egy sima felületű háromszögletű asztalon ősinek látszó írástekercsek hevertek. Nirann az asztalnál ült, kimerültséget tükröző arccal. Ha nem lett volna a fantasztikus panoráma, már rég megadta volna magát a fáradtságnak. Ez azonban megakadályozta benne, nem tudott aludni, csak bámulta szépségét. Szemét le sem véve az ablakról nyúlt ki egy faragott csészéért, amelyben kedvenc gyógyfű teája volt, de eltévesztette és a pohár tompa puffanással ezer darabra tört a padlón, a tea pedig formátlan zöld pocsolyává folyt szét. Nirann sóhajtott, túl gyenge volt ahhoz, hogy összeszedje a szilánkokat és felsöpörje a padlót. Még abban sem volt biztos van-e elég ereje eljutni az ágyig. Persze a csésze gyönyörű volt – ajándék barátaitól és kollégáitól. A tea is nagyon drága… De ezek most nem számítottak. A holnapi nap lehet a legmeghatározóbb egész életében. Pedig nem rövid életről van szó… Előtte volt egy cél amit el kellett érnie és nem volt ideje olyan jelentéktelen dolgokkal törődni, mint egy törött csésze. Egy fekete alak mozdult meg mögötte az árnyékban, az ajtó kinyílt, de Nirann nem fordult meg, nagyon jól tudta ki az aki ilyen későn meglátogathatja. Egy magas férfi lépett be az ajtón, a szomszéd helyiségből beszűrődő fény megvilágította fehér, vallási kasztra jellemző köpenyét. Nirannt még az sem foglalkoztatta, amikor a férfi odajött hozzá és a kezét gyengéden a vállára tette. „Nem tudtál
aludni, Nirann?” kérdezte aggódó hangon. A férfi csalódottan megrázta fejét, de hirtelen fiatalos és vidám mosoly villant fel az arcán. Eszébe jutott valami bátorító, amivel megerősítheti Nirann lelkét, és talán beszédesebbé teheti. „Mindig azt
gondoltam a lányom történész és nem egy álmodozó…” mondta félig
viccesen. „Nem tudom elhinni, hogy tévedtem…” A férfi vállat vont és leült mellé, még mindig mosolyogva. Mikor kutató pillantása megállapodott a világító számítógép panelen, közelebb hajolt, alaposan megvizsgálva a tökéletesen éles képet. Pár másodperccel később a lánya felé fordult, megpróbálva elkapni a pillantását. De az övéhez hasonlító szürke szemeket a fáradtság fátyla homályosította el, elrejtve az érzelmeket is. Át kell törnöm ezen, gondolta. „Egy csillagtérkép? Egy csillagtérképet tanulmányozol, miért?” Nirann csendesen sóhajtott és tenyerével eltakarta szemeit. „Információra
van szükségem,” hangja egyenletes és élettelen volt. Nirann rosszindulatúan felhorkant, még hangosabban mint az előbb. "Mit
őriznek, apám? A Vonal után szinte nem is maradt hajójuk. Csak kalózok
és rablók vannak az útvonalaikon, még a saját bolygójukat is alig
tudják megvédeni!” Hirtelen Nirann szemei örömteli fénnyel ragyogtak fel, apja pedig magában hálát adott az univerzumnak ezért a változásért. Ezúttal szarkasztikusan szólalt meg. „Nem, hogy láthattam volna őket, hiszen csak egy ámodozó vagyok…” Apja nevetésben tört ki és Nirann átölelte őt, mellkasába temetve arcát. Vállai gyengén megeremegtek a nevetéstől és ettől végre tovatűnt minden félreértés és kellemetlenség közöttük. „Néha előre sajnálom a leendő férjedet”, jegyezte meg tettetett rosszindulattal. „Mert néha úgy tűnik a Harcos Kaszt felé húz a szíved. Szóval ez… Nirann?” Szólt hozzá, mert nem reagált a szavaira. Tudta, hogy ezért a viccelődésért rászolgált egy jó nagy és egyáltalán nem vallásos ütésre a bordái közé, de Nirann nem tett semmit – aludt, karjait apja nyaka köré fonva, mint akkor hihetetlenül sok évvel azelőtt, amikor még karonülő kisgyermek volt.
Üdvözöllek, Shi Alyt. Ez az adás titkosítva van, úgyhogy más biztosan nem tudja elolvasni. Gyorsan készítem ezt a jelentést, mert nem akarjuk a szükségesnél hosszabb ideig zavarni Valent a jelenlétünkkel. Rathor csapatának utolsó túlélőiként így is elég sokkal tartozunk neki. Beleegyezett ennek a riportnak az elküldésébe is, hogy tudathassuk veled jelenlegi helyzetünket. Szóval jelenthetem, hogy Rathor, Newall, Lintor és Nizann halottak, hajóik elpusztultak. A megmaradt négy pilóta jó formában van, és a gépeik működőképesek az Őrszemek által kedvesen felajánlott kisebb javítások után. Nagyon sajnálom Rathort. Tudom, jó barátod volt, úgyhogy kérlek fogadd őszinte részvétem. Három nappal ezelőtt találtunk egy árny felderítő hajót a Tunai térség határaihoz közel. Követtük két napig, ahogyan Rathor is jelentette korábban, de végül hirtelen nyom nélkül eltűnt. Nem sokkal később, a Wire Wing klán két cirkálóját, az Ovilannt és a Takhait, megtámadta és elpusztította két árny cirkáló néhány csapatnyi vadászrepülőjük támogatásával. Pont a mi térségünkben történt. Az elpusztított hajók néhány pilótájának sikerült jelenteni az ellenséget, mielőtt szétlőtték gépeiket. Mi vettük a vészhívásukat és Rathor parancsára beléptünk a rendszerbe, megtéve minden szükséges óvintézkedést. Persze túl későn érkeztünk, nem voltak túlélők. Akkor láttuk meg. Óriási, fekete és förtelmes. Ez a szörnyűséges teremtmény várt ránk, hallottuk győzedelmes sikolyát a fejünkben. Abban a pillanatban tudtuk, sorsunk megpecsételődött, és felkészültünk a halálra. De hirtelen kibocsátott magából valamit, ami egy tüskés fekete gömbnek látszott, megfordult, és eltűnt a hiperűrben, ahogyan az árnyak szoktak. Egyszer csak a gömb szétvált több tucatnyi gonosz árny harci repülőre, amik megtámadtak minket minden irányból. Azt hiszem, az ellenség úgy döntött, ezek a kisebb hajók is el tudnak intézni minket az anyahajó segítsége nélkül. Nyolcan repültünk a rajban, de pár perc múlva már csak öten maradtunk. Az ellenség érkezésekor azonnal hívtunk segítséget, de nem hittük, hogy bárki is meghallotta volna. Kétségbeesetten küzdve sikerült két fekete gépet kilőnünk, de túl sokan voltak – a csata kezdetén a hajóm számítógépe huszonnégy ellenséget észlelt. Rathor kitérő manőverezést rendelt el, és visszatérést az ugrókapuhoz. Ez volt az utolsó parancsa – a hajóját elvágta tőlünk négy ellenséges gép, és elpusztították. Nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, mivel sikerült két támadóját magával vinnie a halálba. Most már rájöttünk az ellenség taktikájára – egyenként akart megölni minket. Átvettem a raj parancsnokságát Rathor halála után, és kiadtam a parancsot, hogy rendeződjenek csoportba, és kövessenek engem. Akkor olyasmi történt, amiben mindannyian reménykedtünk. Három nagy ugrókapu nyílt felettünk, és három minbari csatacirkáló lépett ki a hipertérből. Valen és Őrszemei bekapcsolódtak a harcba és hamarosan minden ellenfelünket elpusztítottunk, mert az erőfölény immár a mi oldalunkon volt. A csata után Valen meghívott minket vendégségbe, amit elfogadtunk, mivel fáradtak voltunk, és a hajóink is javításra szorultak. Pár perccel később az egyik cirkáló, az Aya fedélzetére léptünk. Az Őrszemek különleges tisztelettel és nagyrabecsüléssel bántak velünk, ami kellemes meglepetés volt mindannyiunk számára. Valen maga jött elénk, amikor elhagytuk a rendszert. Elnézést kért a késői érkezésért, ami miatt sokan elpusztultak a rajunkból. Nagyon lehangoltnak tűnt a győzelem ellenére. Biztosítottam róla, hogy ő és az Őrszemek mindent megtettek értünk, ami igaz is volt, de nem hiszem, hogy ettől jobban érezte volna magát. Most az Aya éppen útban van az Őrszemek bázisa felé, de minket kitesznek valahol, ahonnan visszatérhetünk a Ne’Sha-ra. Hamarosan csatlakozunk hozzád, Shi Alyt. Ui.: Hat képet is csatolok az üzenethez. Az utolsó kettő nagyon érdekes. Ezeket a gépeket Őrszemek irányították, és Valen személyesen vezette őket a csatába. Ezek talán a legfurcsább harci repülők, a motorjaik nem tűnnek gravitációsnak, de a manőverezőképességük minden képzeletet felülmúl, ami a normál fegyverekkel kombinálva különösen veszélyessé teszi őket. Láttam egy ilyen repülőt három árny hajót elpusztítani kevesebb, mint tíz másodperc alatt! Sajnos senki sem volt hajlandó erről beszélni nekem, kivéve hogy ezeket a hajókat a szövetségeseink készítették. Ha ez igaz, akkor talán van remény a háború befejezésére. Virenna Fordította: Chris |
Babylon
5