Valen Feljegyzései # 6

Interjú Peter Jurasik-kel
(Összefoglaló)
 

IGNFF: Szóval, lássuk csak, Pennsylvaniából való, igaz?
JURASIK: 1950-ben születtem – 1950. április 25-én. Queens-ben vagy Jamaicában, vagy a mostani nevén Q Gardens-ben laktunk, amíg – a régi vicc szerint, „amíg apu munkát nem kapott”. Aztán Long Island-re költöztünk, egy Valley Streem nevű városba, ami Long Island déli partján van – ahogy ezt a Time Machine nevű cégnél - ami rólam készült képeket árusít – levő, hivatalosnak nevezett honlapomon elmondtam. A gyerekkorom egészen… ahogy így visszatekintek, az ’50-es években New York-ban, felső-középosztálybeliként… teljesen idillikus és csodálatos volt – minden tekintetben. Nincsenek rossz emlékeim a gyerekkoromból. Semmiféle erőszakos barát vagy szülő vagy ilyesmi. Nagyon-nagyon könnyű és szép volt.
IGNFF: A tipikus New York-i gyerekkor?
JURASIK: Igen - tudja, egy egész háztömbnyi gyerek. Azt hiszem, egyszer megszámoltuk a húgommal – 57 gyerek lakott a háztömbben, ha el tudja képzelni ezt a számot. Néhány családnál – például O’Conner-éknél, akik két házzal arrébb laktak, 11 gyerek volt. Nálunk négy volt, úgyhogy mi a kisebb családok közé tartoztunk – ez a népességrobbanás generációja volt, és az emberek aránylag gyakran alapítottak 6-8 fős családokat. Mi csak egy csapat gyerek voltunk, és mindenki együtt játszott és szórakozott. Tudja, milyen rettenetesek tudnak lenni a gyereket – bántóak, de mulatságosak. Különben is, szép gyerekkor volt. A középiskoláig ott maradtam, aztán felmentem New York államba egy szemináriumra…a szalézi rendhez. Egy szalézi szemináriumra… ez egy rend – olyasmi, mint a jezsuiták vagy hasonlók. Azzal az ötlettel tanultam, hogy katolikus pap leszek. IGNFF: Hát, most nem pap, szóval miért döntött így?
JURASIK: Hogy miért mentem el? Azért, mert úgy döntöttem, hogy nem nekem való, és jobban megértettem, hogy mit követel meg a papjaitól és diakonusaitól a katolikus egyház. Nem akartam – anélkül, hogy túl filozofikussá válnánk a témában –, nem akartam úgy rendszerezni a szellemiségemet, ahogy az egyház akarta, hogy rendszerezzem. Ez körülbelül a legdiplomatikusabb megfogalmazása a dolognak – tudja? Egyszerűen nem akartam az ő szabályaik szerint játszani, és azok szerint a szabályok szerint, amelyek a papjaikra, szerzeteseikre és tiszteleteseikre vonatkoztak. Kicsit túlságosan hasonlított a katonaságra vagy a politikai pályára, vagy arra, hogy az ő nézőpontjukat árulom. Az én nézetem a vallásos szellemiségről sokkal szabadabb és szélesebb ennél. Úgy érzem, hogy ezt mindenkinek magának kell megkeresnie, személyesen. Hadd legyen az övék, tudja – személyes kapcsolat a lelkükkel, az Istenükkel vagy az egyházukkal.
(…)
IGNFF: A korábbi munkáiról és az ikonná vált filmjeiről szólva, van valami, ami a megjelenése óta csak még ikonszerűbbé vált – a Tron.
JURASIK: Ó, igen. Azért érdekes, mert ez volt az első sci-fi élményem. Most már, azt hiszem, a sci-fi közösség része vagyok.
IGNFF: Épülésére vagy romlására…
JURASIK: Épülésemre vagy romlásomra – ó, épülésemre. A sci-fi közösség jó közösség, jó emberek.
IGNFF: És tovább ragaszkodnak a tagjaikhoz, mint bármely más közösség.
JURASIK: De mennyire, hogy igaz! És részletesebben, ahogy a Saturday Night Live-ban mondták: „A baseball nagyon-nagyon jó volt hozzám.” A sci-fi nagyon-nagyon jó volt hozzám. Nem panaszkodhatok. Jött a Tron – megintcsak egy barátom barátja ismerte a rendezők egyikét, Donald Kushner-t. Láttak egy darabban, amielyben Los Angeles-ben szerepeltem. A darab címe The Support of My Mad Mother (Őrült anyám támogatása) volt – egy nagyon furcsa angol darab - egy másik színész, Dan Shor is szerepelt benne, aki végül szintén a Tron-ban kötött ki; jó színész. A producer mindkettőnket ebben a darabban látott meg, és felkértek minket, hogy menjünk el meghallgatásra a Tron-hoz. Ahogy így visszatekintek, az a csodálatos a Tron-ban – mindig azt mondom, hogy hat hetet, vagy amennyi ideig dolgoztunk rajta, fehér harisnyában eltölteni egy olyan tapasztalat, amin mindenkinek át kellene esnie. Ha még nem volt hosszabb ideig fehér harisnyában, próbálja ki.
IGNFF: Ez volt az első alkalom, amikor együtt dolgozott Bruce Boxleitner-rel?
JURASIK: Azt hiszem, ez volt az első, aztán később szerepeltem a sorozatában, a Scarecrow and Mrs. King-ben.
IGNFF: Kicsi a világ.
JURASIK: Bruce nagyszerű ember. Nagyon elegáns. Politikailag nagyon különbözőek vagyunk, de nagyjából egykorúak, egyszerre másztuk meg a hollywood-i szamárlétrát, útjaink többször keresztezték egymást – név szerint ezekben a projektekben, de amúgy is folyamatosan egymásba botlottunk. Úgyhogy nem beszélünk politikáról, de jó barátok lettünk. Egy díszletben lenni olyan, mint egy koktélpartin lenni – amikor azt mondják, hogy politikáról és vallásról nem szabad beszélni, az a díszletre duplán érvényes, mert ott folyamatosan ezekkel az emberekkel kell lenned. Egy sorozat forgatásakor több időt töltesz a díszletben a többiekkel, mint a családoddal. Reggel felkelsz, és velük töltöd az egész napot. A családodat csak két vagy három órára látod esténként. Úgyhogy jobb, ha távol tartjuk magunkat a politikától és a vallástól.
IGNFF: Mielőtt leszállunk a Tron-ról, csak még egy kérdés. Mit gondol, mi volt a legnehezebb aspektusa a forgatásnak?
JURASIK: Személyes nézőpontból nem mondanám, hogy bármi is nehéz lett volna. A munka természete érdekes és végeredményben egyedülálló a karrieremben, mert mindent mi képzeltünk el. Teljesen fehér díszletek közt dolgoztunk, amikről mindig le kellett söpörni a legkisebb piszkot is. Jóval fölötte állt az általában értett kék háttér előtti filmezésnek – jóval fölötte állt, mert szinteken dolgoztunk és mindenki teljesen fehérben volt… a díszlet is teljesen fehér volt. Rengeteg dolgot kellett odaképzelni.
IGNFF: Szóval valamennyire olyan volt, mint a némajáték?
JURASIK: A gyűrűcsata, amit Jeff és én vívunk a kis részemben…
IGNFF: Nem is volt kicsi… A film szempontjából kulcsfontosságú volt.
JURASIK: Igen, az volt. A stáb csak néhány színészből állt, így én mindig büszke vagyok, hogy elmondhatom, hogy a Tron-ban szerepeltem, mert az egészben csak valami hat színész játszott. Így könnyű emlékezni, hogy ki voltam benne. Azt akarom mondani, hogy semmi nem volt ott, nem gyűrűkön álltunk - semmin sem álltunk. Természetesen labdák se voltak, minden képzeletbeli volt. Olyan volt, mint úgy játszani, ahogy a gyerekek. Tudja - akkor most meglőlek egy nyíllal, és te megsebesülsz. Nem mintha ez nehéz lett volna, de ez mindenképpen egyedi volt benne. A nehézségeket tekintve, azt hiszem, a legtöbb gond a rendezőre, Steve Lisberger-re hárult, mert az egész az ő fejében volt meg. Ő volt az egész projekt agytrösztje, egy hatalmas munkakönyvvel járkált, és képeket mutatott belőle… A rendező munkája, mint tudja, az, hogy elmagyarázza és megbeszélje a színésszel a jelenetet; segítse a színészt, hogy megértse, milyen jelentést akar közvetíteni a forgatókönyvvel; hogy megvilágítsa a forgatókönyvet a színész számára; hogy mindenki „ugyanott tartson”, és megértse, mire készülünk. Steve-nek lényegében ki kellett találnia az egészet. A díszleteken semmi nem volt. El kellett mondania, mit kell odaképzelnünk. Egy kicsit nehezebb volt – szokatlan rendezői kihívás lehetett. Azt hiszem, a Tron-ban az övé volt a legnehezebb munka.  Steve Lisberger rendes ember volt.
IGNFF: A Tron-tól megszerette vagy megutálta a sci-fi készítést?
JURASIK: Tudja, még elég friss voltam a pályámon – hányban készült az a film?
IGNFF: '82-ben.
JURASIK: Rendben, '82-ben. Akkor még csak 32 voltam. Akkoriban még nem volt karrierigényem. Úgy fogadtam el a munkákat, ahogy éppen jöttek, és örültem, hogy megkapom őket. Mindenre rácsodálkoztam, teljesen odavoltam, hogy „rengeteget fizetnek” nekem és hogy a Disney stúdióban dolgoztam. Tudja, „Jó reggelt, Mr. Jurasik, óhajt egy csésze kávét?” Én meg csak: „Wow. Ó, köszi, ez tök jó.” Nem vette el a kedvem a sci-fi-től, mert lényegében a méretes orrom után mentem, és jól elvoltam. Semmi nem volt, amit ne élvezhettem volna. Hogy a kérdésére is válaszoljak, ha valaki felajánlott volna egy szerepet egy sci-fi darabban, valószínűleg elvállaltam volna. Egyáltalán nem vette el a kedvemet.
IGNFF: Ha már a kultusz-sci-fi filmekről van szó, az Enemy Mine-ban (Kedves ellenségem) is szerepelt, igaz?
JURASIK: Igaz, de soha nem fog látni benne. Nem tudom, hogy tudja-e, illetve nem tudom, hogy látta-e valaha – azt tudja, hogy nem vagyok benne. Az e mögötti körülmények röviden… kivettem a szakmai önéletrajzomból, mert az emberek folyton megkérdezik: „Hé, szerepelt abban a filmben? Hol?”. Lényegében felfogadtak rá, én meg átutaztam Magyarországra, és vártam, hogy jöjjenek és megcsinálják a filmet… Az eredeti rendezőt kirúgták, mert egyre jobban késett a tervezettől, az új rendező meg teljesen újraalkotta a filmet. Úgyhogy az én részem, ami egy jó rész lett volna, egy sírásó-szerep, nem került bele. Nagyon élvezetes projekt volt, ami az emlékeimben már a saját Mennyországom Kapujaként emelkedik. Átvittek Budapestre, Magyarországra, én meg jól elvoltam a fizetésemből. Kicsúsztak az időből – több hóvihar volt, mint Izlandon – és valahányszor megkérdeztem: „Azt akarják, hogy csak úgy lebzseljek itt?” mindig azt válaszolták: „Ó, nézzük csak… várjon egy percet, ki maga? Nem, nem, ne menjen vissza Los Angeles-be – maradjon ott. Jó helyen van.” Ez így ment hetekig. Végül a következőt csináltam: áthoztam az édesapámat, és együtt elmentünk Csehszlovákiába – ő szlovák, úgyhogy elmentünk meglátogatni a családját. Aztán telefonáltam és újra egyeztettem a gyártókkal. Nagyjából azt mondták: „Ki az? Ja, igen, rendben. Nem, nem, nem, maradjon csak ott.” és küldtek nekem egy csekket. Leutaztunk Velencébe, Olaszországba, és ott töltöttük el az időt. Végül lemondták a dolgot, és azt mondták, majd értesítenek. Elmentem Angliába. Számomra az egész egy egész nyaras fizetett európai körutazás volt, amire egyébként is szükségem volt. Éppen akkor szakítottam a barátnőmmel, úgyhogy nagyon jól jött. Ez az én Enemy Mine-történetem.
IGNFF: Tehát egy csodálatos élmény volt.
JURASIK: Az Enemy Mine nagyon jó film volt. Egy igazán fontos film. Ugyan nem vagyok benne – de igazán fontos.
(…)
IGNFF: Azt hiszem, elérkeztünk a lényeghez – hogyan került a Babylon 5-be?
JURASIK: Nézzük csak, mikor kezdődött a Babylon? A szomszédom éppen tegnap kérdezte… ’95-ben?
IGNFF: Vagy ’92-ben vagy ’93-ban, mert ’98-ban lett vége.
JURASIK: Igaza van, öt éves volt. Akkor nézzük, honnan jött. Nem tudom, hogy közvetlenül előtte mi történt, de emlékszem, hogy volt egy szokásunk: Barbara és én mindig májusban mentünk nyaralni, mert ez a természetes szünet a szakmában. Májusban is házasodtunk össze, hogy mindig májusban vakációzzunk. Aztán amikor júniusban megérkeztem a nyaralásból, mindig versenyfutás volt, hogy milyen gyorsan szerzek munkát nyárra. Mindig korán el akarok kapni egy tévéfilmet vagy valamit, hogy gyorsan elkezdhessem az évet – én legalábbis így gondolom. Azon a bizonyos nyáron megérkezett ez a sci-fi forgatókönyv. Csak azt tudnám elmondani róla, amit már rengetegszer – hiszen a Babylon-t teljesen kibeszéltük a találkozókon (conokon), úgyhogy tudom, hogy nincs szüksége valódi részletekre, mert már hallotta őket.
IGNFF: Őszintén szólva semmit nem hallottam belőle.
JURASIK: Ez igaz? Hát, elmondom, de halálra fogom untatni.
IGNFF: Elmondok egy nagyon szomorú történetet arról, hogy hogyan néztem végig a Babylon 5-öt. Három és fél nap leforgása alatt végignéztem az egész sorozatot.
JURASIK: Úristen, de csodálatos!
IGNFF: Nem tudom, hogy olyan csodálatos volt-e így végignézni…
JURASIK: Megfeszített lehetett, de így kell csinálni – ha tíz epizódot láttam, már sokat mondok. Alig láttam valamit a Babylon 5-ből… Komolyan, ezt mindig mondom is Claudiának [Christian], egy barátomnak. „Fogalmam sincs, hogy mit csináltál a sorozatban, Claudia." "Jerry [Doyle], tudom, hogy te benne voltál, volt veled egy pár jelenetem az elején, de miután a karaktereink elváltak, annyi.” Tudom, hogy én mit csináltam, tudom, hogy Andreas [Katsulas] mit csinált, és tudom, hogy Stephen [Furst] mit csinált, mert mi együtt voltunk. De ezen kívül minden nagyon gyorsan szétesik. Kik voltak a minbarik? Nem vagyok benne biztos. Tudom, hogy Mira [Furlan] volt az egyik és Bill [Mumy] volt a másik, és kb. ez minden. Úgyhogy maga sokkal többet tud, mint én… A rajongók azt mondják, hogy sorban kell megnézni, egymás után. Akkor az egész történet összeáll.
IGNFF: Igen, nem tudom elképzelni, hogy hétről-hétre, évről-évre várni kelljen a folytatásra.
JURASIK: Meglepetésekkel teli és jó volt így hétről-hétre megkapni a forgatókönyveket. Azt gondoltuk: „Vajon mire készül?” Aztán, hú, a dolgok összekapcsolódtak, és ez egy nagyon jó aspektusa volt a Babylonnak. Megintcsak JMS-é a dicsőség – az egész az ő fejéből pattant ki, az összes karakter tőle származik. Ezt soha nem felejtem el.
IGNFF: Meglepő, hogy ha megnézzük a B5 színészistállóját, nagyon sokuk már dolgozott Joe-val más műsoraiban. Ön egy nyílt meghallgatáson jelentkezett?
JURASIK: Azt kezdtem el mondani, hogy a forgatókönyv nyár elején érkezett, és a feleségem figyelmeztetett, hogy olvassam el, és én azonnal – nem szoktam ezt csinálni; nagyon ritkán kedvelek meg igazán egy karaktert -… de Barbara azt mondja, hogy egy darabig kint ültem, aztán bejöttem, és azt mondtam: „Határozottan el akarom játszani ezt a karaktert, ezt az embert. Imádom.”. Minden ráillik, amit Sid-ről (egy korábbi szerepéről a Hill Street Blues-ban – a ford.) elmondtam önnek. Imádtam a benne levő keserűséget és boldogtalanságot. És láttam magam előtt… a bevezető filmet, az egészet. „Mert átalakultunk egy vidámparkká, nyitvatartás 9-től 5-ig, földi idő szerint.” Imádtam ezt. Imádtam, hogy milyen boldogtalan, ahogy ivott és futott a nők után, de nem volt egy szemétláda. Abból a szempontból, hogy hol kaptam el, a karakter hangvétele tökéletes volt nekem. Már a kezdetektől imádtam azt, aki a karakter volt, de azt hittem, hogy ez csak egy tipikus „kezdjük jól az évet” hat hetes – vagy négy hetes – tévéfilm lesz. Ha visszamegy a karrieremben, majdnem minden júniusban és júliusban talál egy ilyen tévéfilmet… Elmentem, és négy hétig dolgoztam valahol valamin. Azt hittem, a B5 is ilyen lesz – nem gondoltam, hogy sorozat lesz. Ugyan azt mondták, hogy bevezetőfilm, de mint már mondtam önnek, addig már vagy 15 bevezetőfilmet forgattam – úgyhogy nem hittem, hogy tényleg menni fog. Ez volt a bevezetőfilm tapasztalata. Amikor leadták meg minden, megint csak félreálltam és figyeltem – hadd fejlődjön ki, történjenek a dolgok maguktól.
IGNFF: A felolvasásnál a kiejtés az ön ötlete volt, vagy oda volt írva utasításnak?
JURASIK: Nem volt a papíron. Felhívtam a szereposztás-rendezőt, akit ismertem – Mary Jo Slater-t – és megkértem: „Megkérdeznéd az írót, hogy hogy beszél ez a fickó? Elvégre földönkívüli.” A következő üzenet jött vissza: „Úgy beszéltetheti, ahogyan akarja.” Úgyhogy nekiadtam ezt a kiejtést. Az igaz történet, amit mindig elmesélek a találkozókon (conokon), az, hogy épp akkor fejeztem be egy darabot Los Angeles-ben - egy Tennessee Williams-darabot, és rossz kritikát kaptam a memphis-i kiejtésre, amit előadtam. Nagyon keményen dolgoztam azon a memphis-i kiejtésen, és tökéletesen sikerült elsajátítanom. Memphis-i emberek azt mondták, hogy „Wow, teljesen úgy beszél, mintha a szomszédban nőtt volna fel!”. Erre valami hülye kritikus azt írja, hogy „Ez nem valami jó memphis-i kiejtés.”!
IGNFF: Los Angeles-i kritikus.
JURASIK: Igen, Los Angeles-i. Egyébként sem ismeri a memphis-i kiejtést. De mivel az a bizonytalan színész vagyok, aki, a szívemre vettem. Ha az ilyesmi a Los Angeles Times-ban van, amúgy is fáj… Amikor megkaptam a Babylon-t, rájöttem, hogy ez egy remek lehetőség nekem. Én leszek az első centauri, úgyhogy úgy beszélhetek, ahogy akarok, és a kritikus nem fogja tudni azt mondani, hogy „A centaurik nem így beszélnek. Micsoda rémes centauri kiejtése van.”. Én vagyok az első centauri, úgyhogy úgy beszélek, ahogy akarok. Ezért kitaláltam ezt a kiejtést, különböző kiejtések egyfajta keverékét. Felhasználtam egy kicsit a szlovák nagymamámét, és már említettem Írországot – imádom az ír nyelv ritmusát. Úgyhogy összekevertem őket és a sajátommá tettem.
IGNFF: Nagyon jellegzetes.
JURASIK: Tényleg jellegzetes volt, és nagyon vicces volt figyelni, ahogy mások megpróbálják utánozni. Biztos vagyok benne, hogy Stephen mesélt arról, amikor először jött és megpróbált utánozni - hamar feladta. Azt hiszem, Bill Forward – aki Refa-t játszotta – is megkísérelte, de soha nem tudta teljesen úgy csinálni, ahogy én. A meghallgatás történetében az az érdekes, hogy tudja, mennyi színészt hallgatnak meg minden szerepre – rengeteget. Szóval a Babylon 5 meghallgatási procedúráján rengeteg ember ment át, és olyan 5, 10, 12 napon keresztül tízperces időközönként mindet kivágták. Engem az egyik nap 14:10-kor hallgattak meg, és a 14:20-as meghallgatott Andreas Katsulas volt, aki egy másik szerepre jelentkezett. Ezt mindig érdekes egybeesésnek tartottam. A több száz színészből 14:10-kor megtalálták Londo Mollarit és 14:20-kor G’Kart. Biztos azt gondolták: „Wow, ez egy jó félóra volt! Jó munkát végeztünk, nem?” Én mondom, biztosan egy jó nap volt. Soha nem tettem rá megjegyzést, de azt hiszem, nagyon kész lehetett – egymás után hallani azt a két felolvasást nagyon jó lehetett.
IGNFF: Azonnal tudta, hogy jól sikerült a meghallgatás?
JURASIK: Már elég régóta vagyok színész ahhoz, hogy tudjam – már nincsenek rossz meghallgatásaim. Úgy értem, imádtam a meghallgatásokat, mindig is imádtam csinálni őket. Az a kötelességem, hogy imádjam a meghallgatásokat. Bementem és elvégeztem a dolgomat, és úgy tűnt, hogy jól fogadják – de tudja, az az igazság, hogy soha semmilyen jele nincs, hogy az ember megkapja-e a szerepet vagy nem. Jól ment, de az, hogy jól ment, nem jelenti azt, hogy megkapom a szerepet. Ha minden szerepet megkapnék, aminek a meghallgatása jól ment, örökké dolgoznék! Tudtam, hogy megcsináltam, amit akartam, és tudtam, hogy érdekli őket. Emiatt tartottak egy második kört. Én New Yorkban voltam egy másik munkán. Felhívták az ügynökömet, aki felhívott engem, és azt mondta: „Vissza akarnak hívni erre a tévés bevezetőfilmre, a Babylon 5-re.” Mire én azt mondtam: „Tudod mit, mondd meg nekik, hogy nem tudok visszamenni, mert New Yorkban vagyok. Felveszem nekik videóra itt New Yorkban, vagy az első meghallgatás alapján kell felvenniük a szerepre.” Erre büszke vagyok. Nagyon tudniuk kellett, hogy én vagyok a megfelelő ember, mert nem mentem el a második meghallgatásra. Aki ezt csinálja, nagyon sokszor nem kapja meg a szerepet. Egyszerűen azt mondják: „Hát, ha nem tud eljönni a második körre, nem vagyunk biztosak benne.” Úgy értem, ott volt nekik a videó, úgyhogy újra megnézhették; de soha nem mentem el a Babylon 5 második meghallgatására, amire büszke vagyok.
IGNFF: Utána csak azt hallotta, hogy megkapta a szerepet.
JURASIK: Igen, felhívtak és azt mondták, hogy az enyém, ha meg akarom csinálni.
IGNFF: Ekkor már megmondták, hogy maszkírozott szerep lesz?
JURASIK: Egyedül hagytak a meghallgatószobában a vázlatokkal. Láttam a Londo Mollariról készült vázlatokat. Sokkal malacképűbb volt, mint én. Kis, gömbölyű figura volt nagy orr helyett pisze orral, és megvolt a frizurája – de sokkal rövidebb volt. A haj története, amit mindig elmesélek, az, hogy… valahányszor egy parókát csinálnak Hollywoodban, mindig nagyon hosszúra gyártják, hogy le lehessen vágni. Nem lenne jó, ha túl rövid lenne. Ez az izé nagyon hosszú volt, és szépen ki volt fésülve. Éppen teljes volt a káosz a bevezetőn… millió dolog ment egyszerre. Szegény Joe Straczynski ott ült az irodájában, újraírta a jeleneteket és mindenről kétmillió különböző kérdésre kellett válaszolnia. Tudja, „milyen a hangulat?” El tudja képzelni, Joe mit gondolhatott. Amikor behozták ezt a nagy, hosszú, vágatlan parókát, hogy felpróbáljam, úgy gondoltuk, a maszkmesterek és én, hogy vicces lenne, ha… megbeszéltük, hogy: „Ugorjunk be és kérdezzük meg Joe-t: „Hé, Joe, mit szólsz hozzá? Mért ne viseljük így?””. Úgy gondoltuk, hogy vicces lenne. Szóval emlékszem, ahogy végigmegyek a folyosón, és az emberek vihognak, ahogy elhaladok mellettük. Aztán bedugtam a fejem Joe irodájába, és azt mondtuk: „Feltettük, és valahogy tetszik így. Mit gondolsz, Joe?” Erre a nagyon elfoglalt Joe Straczynski megállt, és azt mondta: „Igen, ez remek – hagyjátok így.” És ez volt a vége a dolognak.
IGNFF: És mit tanult ebből?
JURASIK: Rajtam röhögtek. Vigyázni kell az okoskodással. És még pár mást is, nem tudom. Igen, határozottan én jártam rosszul.
IGNFF: Milyen volt a légkör a bevezetőfilm forgatásakor?
JURASIK: Teljesen kaotikus… Olyasmi, mint ahogy Hanoi elestét képzelné. Emlékszik azokra a felvételekre a felszálló helikopterekről és az emberekről, amint a talpakon lógnak és az épületre zuhannak, meg ezekre?
IGNFF: Kétségbeesetten fel akartak szállni.
JURASIK: Kétségbeesetten fel akarnak szállni, teljes káosz, lopások, halál, késelések a folyosón – semmilyen igazi erőszak nem volt benne, de teljesen és tökéletesen kaotikus volt. Az összes bevezetőfilmem közül egyértelműen a legrosszabb helyzetű. Szegény maszkmesterek bejöttek, egész éjjel aludtak és egész nap dolgoztak. Aludni… másnap reggel bementem 4-re - ott feküdtek a padlón, és aludtak. Vizet fröcsköltek az arcukra, és újra elkezdték felkenni a ragasztót az enyémre. Rengeteg kérdés volt a forgatókönyvvel kapcsolatban a részletekre és a technikai dolgokra vonatkozóan, amiről Joe-nak gondoskodnia kellett. És különösen szoros költségvetési kényszer alatt dolgozni sem valami jó Hollywoodban – egy kis ipari park-szerű stúdióban voltunk, ahol a Beverly Hills 90210-t forgatták. A városon kívül van, tehát messze voltunk a centrumtól. Senki sem tudta, mi történik. Statiszták, hogy néznek ki? Érti, mire gondolok? Minbarik, narnok, centaurik, emberek – teljesen kaotikus volt.
IGNFF: Milyen hatással volt ez önre mint színészre?
JURASIK: Ó, tudja mit? Imádtam. Azért jöttem a szakmába, mert olyan, mintha cirkuszban lennék. Ez a jó benne. Színházi háttérrel az ember hozzászokik a teljes káoszhoz, amíg fel nem megy a függöny, vagy a nyitóelőadásig… A Hill Street-en én voltam a fiatal színész, ott nagyon könnyen kirakhattak. A Babylonon én voltam a stáb nagy öregje. Andreas és én voltunk a legöregebbek, úgyhogy mi csak ültünk a fenekünkön, cigarettáztunk és mosolyogtunk. Ha az egész összeomlik, akkor is megkapom a fizetésem. Nem? Amint aláírom a szerződést, kifizetnek. És jól éreztem magam, úgyhogy tudtam a dolgom – ha bárkinek szüksége volt rám, kész voltam lelkesen segíteni, de alapvetően a legjobb, amit tehettem, az volt, hogy befogom a szám és félreállok, amíg az én jelenetem nem következik. Mulatságos és érdekes volt.
IGNFF: És hogyan kapta el a karaktert?
JURASIK: Őszintén meg kell mondanom, ahogy mondtam, a feleségem azt mondja, hogy az első olvasástól kezdve tudtam, hogy imádni fogom a karaktert. Van néhány kapaszkodó, ami segít elkapni a karaktert. A karakterizáció kulcsa számomra az a Garibaldinak mondott szöveg:  „Nézze meg, mivé lettünk, ember”, a bevezetőfilmből. Ez a fajta keserűség és boldogtalanság – ebbe kapaszkodtam bele, hogy úgy mondjam. Amint megvolt ez a szöveg, megvolt Londo is. A hang és a hangzás tekintetében a „Mr. Garibaldi” kifejezést használtam arra, hogy a karakterré váljak. Amikor a bevezetőfilmet és később, amikor az első tíz epizódot csináltuk… el fogják mesélni önnek, hogy csendben járkáltam a díszlet körül a jelenet előtt azt mondogatva: „Mr. Garibaldi – Mr. Garibaldi”. Ismételgettem a Mr. Garibaldi-t, mint egy mantrát, és végül megtaláltam a ritmust és ezen keresztül Londo érzéseit.
IGNFF: Meg volt lepve, amikor a bevezetőfilmből sorozat lett?
JURASIK: Húsz év Hollywoodban – engem már semmi nem lep meg. Meg voltam lepve azon, hogy a Vietnamos műsor, a Bureau nem lett sorozat? Igen. Meg voltam lepve, hogy a Bay City Blues, a Boncho kisligás baseball-műsor Sharon Stone-nal és hasonló emberekkel nem lett sorozat? Igen. Meg voltam lepve, hogy a Peter Gunn nem lett sorozat? Igen. Meg voltam lepve, hogy a Babylon 5 sorozat lett? Nem. Mert tudja, egyszerűen nem lehet megmondani. Túl sok buktatóval rendelkező vállalkozás. Mindannyiunk fölött áll… Olyasmi, mint hogy miért vesznek fel egy színészt egy szerepre. Mindig mondom a fiatal színészeknek – „Semmit ne fektess abba, hogy felvesznek-e. Ezernyi oka van, hogy miért nem fognak felvenni, kezdve a hajaddal, a súlyoddal, a hajszíneddel, a kiejtéseddel…”
 IGNFF: És azt az időt, amit a rágódással tölt, tölthetné újabb meghallgatásokkal.
JURASIK: Igen, vagy ivással és azzal, hogy nézem a naplementét, az élet élvezetével… azzal, hogy a kisfiammal játszom.
IGNFF: Az életben fontos dolgokkal.
JURASIK: Igen, igazán nem szabad rágódni rajta. És ez kétszeresen vagy tízszeresen vagy százszorosan igaz arra, hogy miért lesz valamiből sorozat, mert ezt még bonyolítja az a sok különböző színész és író és egyéb. Szóval sosem lehet tudni, hogy miért megy valami, vagy miért nem. Senki nem tudja, és ha valaki azt állítja, hogy ő tudja – az hazudik. Vagy egy csatorna vezérigazgatója.
IGNFF: Szóval amikor sorozat lett – csak általában, Londo Mollari személyes történetéről szólva – nekem nem színészként nézve a dolgot úgy tűnik, hogy mindent eljátszott Londoként.
JURASIK: Tudja mit? Az egész dicsőség Joe Straczynski-é - hogy eljátszhattam ezeket… Az ő fejében született meg ez a történet; ő tudta, hova megy. Én eljátszhattam a teljes skálát és minden… Joe valahogy az elejétől tudta. Én meg bíztattam… Azt mondtam neki: „Tedd olyan vaddá és komikussá az első szezonban, amilyenné csak tudod, hogy átlendíthessük a gonosz figurás dolgokba.” Tudtam, hogy arrafelé tart. Ha el akartuk olvasni „a Bibliát”, hogy merre tart a karakter, minden szezonban adott rá alkalmat. Én soha nem éltem vele. Nem hiszem, hogy bárki élt volna vele. Tényleg végigjátszhattam az egész skálát Londoval, nagyszerű volt.
IGNFF: Majdnem a karrierje mesterszerepének tűnik.
JURASIK: Igen. Megintcsak olyan volt, mint Sid – egy szerencsés húzás. Ezt bóknak szántam - csodálatos dolog, hogy mesterszerepnek nevezhetem. Nagyon gazdag volt lehetőségekben; de ha belekerül egy sorozatba, csak azt remélheti, hogy nem ugyanabban a „hangnemben” játszatnak vele újra és újra és újra, tudja. Ő lesz a jószívű, kedves lelkész - és minden rohadt epizódban, amiben játszik, ő a jószívű, kedves lelkész. A negyedik szezon környékén már reméli az ember, hogy a lelkész viszonyt kezd egy sztiptíztáncosnővel, vagy valami, nem? Londoval sohasem kellett emiatt aggódnom. Folyamatosan változott – minden négy vagy öt epizód után egy majdnem teljesen más ember volt. Engedték, hogy magánélete legyen; a hazafiassága mindenféle politikai intrikákba keverte… úgyhogy változott. Egy álom volt.
IGNFF: Szerelmi jelenetek.
JURASIK: Szerelmi jelenetek, pontosan. Nagyszerű volt. Ott volt az étvágya, ott volt a boldogtalansága, ott volt a keserűsége. Ott volt az a csodálatos kapcsolata Stephen-nel [Furst] - mi ketten egyfajta komédiát tudtunk előadni, ha kellett, vagy akár komolyabb dolgokat. Andreas-ban igazi riválisa akadt – ő és én folyamatosan összekerültünk egy-két menetre. Én udvariaskodom vele, ő udvariaskodik velem. Nem kívánhattam volna jobbat. Igaza van, minden benne volt.
IGNFF: Nekem úgy tűnik, hogy a különböző színészeket alkalmazó területek – a mozi, a tévé és a színpad közül – egyedül a tévében lehet ilyenfajta karakterfejlődést megjeleníteni.
JURASIK: Igen, ez tökéletesen igaz. Még egy minisorozatban sem lehet. Igaza van. De nem mindenki csinál ilyesfajta sorozatot. A Babylon egyedi volt – egyedi a tévé, mint médium felhasználásában, de a Babylon is egyedi a televíziózásban. Nem sok ember van, aki ilyen  „hagyjuk, hogy a karakter elmesélje ugyanazt a történetet és követjük a karaktert” sorozatot csinál. Ha megnézi a Hill Street-et vagy bármilyen sorozatot – az NYPD Blue-t vagy bármilyen jó drámai sorozatot -, a karakterek mindig változnak. A karakterek egyepizódos jellege miatt vagy egy helyben kell maradniuk, vagy hirtelen és darabosan mozognak. Valahogy akadozva, ahelyett, hogy szép, folyamatos ívben. A Babylon karaktereinek változása a karakterek része volt, mert ilyen volt a történet… Az egészet egy szép kis ívecske fogta össze.
IGNFF: Úgy végignézve, ahogy én tettem – meg tudom érteni, hogy egyesek miért látják egy elérhetetlen sorozatnak, ha a közepébe akarnak beleugrani.
JURASIK: Ó, határozottan az. Ez a rossz oldala, és ez majdnem megölte már egy párszor. Csak a már teljesen benne levők, az epizódról epizódra haladás alatt függővé válók miatt – ezek miatt a rajongók és Joe Straczynski kitartása miatt - nem, de ez az aspektusa majdnem megölte. Nem tudták megérteni, hogyan akarunk közönséget szerezni. Ha valaki a harmadik szezon közepén ugrott bele: mi a fenéről beszélnek ezek a karakterek? Mikre utalnak?
IGNFF: Még mindig azt próbálom felfogni, hogy egy következő B5 filmről beszélnek – már ahhoz is 40 perc előadás kéne, hogy elmagyarázzák.
JURASIK: Megpróbálkoztak néhány tévéfilmmel, és az, amit én csináltam… nézze meg a természetét. Ott a negyven perces előadása. Leültették a karakteremet, hogy elmeséljen egy történetet a gyerekeknek, és ezzel a trükkel képessé tették arra, hogy rengeteg információt tegyen hozzá ott, ahol a történet, úgymond, ugrott. Vágás vissza Londo-hoz és a gyerekekhez, adjunk neki egy hosszú szöveget és próbáljuk utolérni a történetet. Igaza van, talán a jövőjében nincs semmi különleges. Egy bejáratott közönséggel, pl. a Star Trek közönségével… csodálatos és kialakult rajongói társaság, de nehéz volt beleugrani és tőkét kovácsolni belőle. Például azért, mert – és ez teljesen és tökéletesen hülyeség – valamiféle riválisnak állítottak be minket; soha nem fogom tudni megérteni, hogy láthatták ellenfélnek a Babylont. De ami még fontosabb, az az, hogy ők egyfajta epizodikus dologhoz vannak szokva.
IGNFF: Önálló történetekhez, vagy legfeljebb kétrészesekhez.
JURASIK: Pontosan. Szóval nehéz volt megszerezni – még akkor is, amikor az emberek megnézték, és elmondták a Star Trek-eseknek: „Tudod mit, menj és nézd meg, nem rossz.” -  nehéz volt bekapcsolódni.
IGNFF: De kitartott.
JURASIK: Ó, mint mondtam, ha az egészet nézzük - egy csodálatos sorozat, és rengeteg elismerést kapott. Az a sok díj, amit nyert, mind magáért beszél, tudom. Soha nem próbálom eladni a Babylon 5-öt. Azok, akik szeretik, úgyis beszélnek róla maguktól. Mindig „mesterműnek” nevezik meg minden, és akik utálják, úgyis azt hiszik, hogy egy darab sz*r…
IGNFF: Igazán kellene egy B5 csatorna, ahol folyamatosan, a nap 24 órájában ismétlik.
JURASIK: Mit mondtam önnek a csatorna vezérigazgatóságáról? Rossz munkát választott. Menjen oda és álljon be abba a viszonylag rövid sorba, ahol azok állnak, akik csatornát akarnak vezetni.
IGNFF: Gyorsan vissza a karrierhez, hogy a filozofikus részekhez érhessünk. Azt a végén akarom megbeszélni. Végig fogok menni egy szereplőlistán, és arra kérem, mondja el a benyomásait, vagy amilyen megjegyzést tenni szeretne az illetőről.
JURASIK: Csak a Babylon 5-ösökön? Azt hiszem, ez egy veszélyes dolog.
IGNFF: Már ketten túlélték…
JURASIK: Hát, nagyon komolyan megmondom, miért veszélyes. Nehéz az embereket egy sorban jellemezni.
IGNFF: Higgye el, a figyelmeztetést benne fogjuk hagyni. Michael O'Hare.
JURASIK: Egek, micsoda kezdés. Nehéz, rossz szerepbe osztva – rossz szerepbe osztás - valószínűleg neki rosszabb volt, mint bárki másnak… Rettenetesen rossz választásnak gondoltam a „megpróbálok vezető lenni”-szerepben. Egy fiatal színész, olyasvalaki, aki még soha nem csinált sorozatot… hogy megpróbáljon belépni és „a hívólista élére” kerülni… megpróbáljon vezető lenni… valaki olyanra van szükség, mint Bruce Boxleitner, aki már csinált ilyet azelőtt és megvan hozzá a megfelelő személyisége. Michael O’Hare túlságosan bizonytalan volt… Annyiban maradok, hogy rettenetesen rossz helyre osztották, így neki valószínűleg rosszabb volt, mint bárki másnak.
IGNFF: És most Bruce.
JURASIK: Elegáns és fesztelen, tökéletes vezető...
IGNFF: Claudia.
JURASIK: A stáb szikrája, vagy az az energia, ami működtette az egészet – mulatságos, szexis és tehetséges.
IGNFF: Jerry.
JURASIK: Teljesen bolond; annyira lojális, hogy az már hibának számít; karizmatikus és kopaszodik.
IGNFF: Ezt kicsit túlkompenzálta, nem?
JURASIK: Túl bizony. Az az igazság, hogy nem mondhatok eleget Jerry Doyle-ról – mindenkit lepipált  - azzal, hogy egy másik szakmából jött, aztán pedig belépett a világunkba, és olyan fesztelenül, kecsesen dolgozott… egy olyan ember, akinek jó a közelében lenni. Olyan kényelmes körülötte lenni, mint egy nagy, régi székben – és hűséges barát. Bármit rá mernék bízni –  egy igazán remek, általában véve remek ember.
IGNFF: Akkor rá szavazott, ugye?
JURASIK: Dehogyis! Már meséltem a politikai nézeteimről. Ezt komolyan megcsináltam, és elmeséltem neki – soha életemben nem szavaztam a republikánusokra, úgyhogy elvittem magammal a fiam – akkoriban Ben két vagy három éves volt… Amikor Jerry lapjához értem, odaadtam a fiamnak a kis lyukasztókártyát, és azt mondtam: „Lyukaszd át, lyukaszd át.” Úgyhogy megmondtam Jerry-nek: „A hároméves kisfiam rád szavazott.” Nem szavaztam az ellenfelére, de rá sem szavaztam. A hároméves kisfiam szavazott rá… Nem akartam ellene szavazni, de eszemben sem volt republikánusra szavazni.
IGNFF: Mira.
JURASIK: Mira – bonyolult, érzelmes, felsőbbrendű színésznő, csodálatos anya, jó barát.
IGNFF: Richard Biggs.
JURASIK: Tökéletesen megbízható, kiegyensúlyozó erő, és nagyon mulatságos.
IGNFF: Billy.
JURASIK: Igazi barát, rock & roller egy másik világból.
IGNFF: Steve Furst – ezt össze kell hasonlítanom azzal, amit ő mondott önről.
JURASIK: Az egyik legviccesebb ember - talán a legviccesebb, akivel együtt játszottam. Egyedi nézőpontja van.
IGNFF: Ez elég ködös.
JURASIK: Egyénien látja a szakmánkat… ő is egy barátom.
IGNFF: Andrea Thompson.
JURASIK: Egy nő, aki tudta, mit akar és nem szenvedheti a bolondokat.
IGNFF: Néhány ember iránt nem biztos, hogy bármelyik irányban is erős érzelmeket táplál. Jason Carter.
JURASIK: Tipikus angol, a legjobb értelemben véve - tipikus angol színész, szabad és természetes.
IGNFF: Tracy Scoggins.
JURASIK: Roppant csinos valaki. Egy igazán kedves ember.
IGNFF: Jeff Conaway.
JURASIK: Túlélő és ösztönző – valaki, aki ihletet ad.
IGNFF: Patricia Tallman.
JURASIK: Talán a legerősebb nő, akit valaha ismertem - tettrekész nő.
IGNFF: Walter Koenig.
JURASIK: Jó humora van, a munkával kapcsolatban komoly.
IGNFF: Ed Wasser.
JURASIK: Lássuk csak, Ed Wasser. Jóképű, komoly, csinos fiatal színész.
IGNFF: A végére tartogattuk a legjobbat ... Andreas.
JURASIK: Elszabadult ágyúgolyó, és egy igazán veszélyes egyén. Csodálatos barát. Bármit megtenne értem, és én is bármit megtennék érte. Szükség esetén tényleg számíthatok rá.
IGNFF: Volt már valaha ennyire szoros szakmai kapcsolata egy másik színésszel?
JURASIK: Tudja, jó kapcsolatokat szoktam kialakítani. Szakmailag hasonlóan jó kapcsolatom volt Dennis Franz-cal – jónéhány más színész van, akikkel ugyanúgy összemelegedtem, mint Andreas-szal. Ahogy igazán összebarátkoztunk, az emberként volt – valami összeért mélyen lent, a szívünkben. Azt hiszem, tökéletesen látta, ki vagyok, mint ember, és tisztelte és kedvelte azt, amit látott. Én is igazán láttam, ki ő, mint ember, és tetszett, amit láttam. Ennek egy része megvan Stephen-nel és Bill Mumy-vel is – úgyhogy ezek az emberek lesznek végül a barátaim. Andreas és én igazság szerint valahogy egyetértettünk abban, hogy mi ketten kik vagyunk; és ez túlnőtt a munkán. A munka könnyű volt… Igazán veszélyes egyénnek neveztem – igazán veszélyes színésznek kellett volna mondanom. Húzza ki az egyént.
IGNFF: Valaki, aki egy szinten van önnel a szakmában töltött időt tekintve.
JURASIK: Nem mondanám, hogy egy szinten van velem… Azt hiszem, ez túl magasra emelné - ön nem? Nehogy már túldíszítsük!
IGNFF: Ugyanazon a létrán van…
JURASIK: Igen, valahol lent. A barátom, úgyhogy minden ilyesmit elmondhatok róla. Tudja, Andreas-nak sokkal magasabb iskolája volt – remélem egyszer fog tudni beszélni vele -, 17 évig dolgozott Peter Brook-kal. Olyan karrierje volt, amiről a legtöbb színész csak álmodhat. Én csak egy keményen dolgozó, sokszor áldott televíziós színész vagyok. Jól kihasználtam a tehetségemet. Andreas egy szuper-tehetséges ember… Egy igazán, tényleg szuperklasszis színész.
IGNFF: És mindabból, amit mesélnek róla, jó ember.
JURASIK: Jó ember. A jó egy ravasz kifejezés, amikor emberekről van szó - mert mit gondolnak az emberek jónak, meg minden. De én tudom, hogy, mint mondtam, ő látta, hogy én ki vagyok, és én láttam, hogy ő ki, és ezért képesek vagyunk kedvelni és szeretni egymást. Mi mást akarhatnék egy barátságtól, nem igaz?
IGNFF: Igaz. Már csak egy név maradt – Straczynski.
JURASIK: Ó, Joe egy klasszikus író. Igazán szerencsés vagyok, hogy találkoztam vele a karrierem során – a mi szakmánkban nincs értékesebb, mint egy jó író. Egy bonyolult ember… de az alapján, hogy mit adott ki magából, senki nem lepődne meg ezen, azt hiszem.
IGNFF: Ha Londo karakterét felélesztik, újra elvállalná?
JURASIK: Csak ha Joe írná. Ha Joe írná, biztosan elvállalnám. Joe Straczynski találta ki, az ő karaktere, és ha megkérne, hogy játsszam el újra, megtenném. Joe-n kívül bárki mással még csak fontolóra se venném. Nem hiszem, hogy bárhová el lehetne mozdítani [Londot]. Azt hiszem, Joe lényegében végzett a karakterrel. Úgy értem, azt hiszem, talán visszaelmékezhetnének, vagy valami ilyesmit.
IGNFF: Elég befejezett története volt.
JURASIK: Azt hiszem. Ha Joe írna valamit, megcsinálnám.
IGNFF: Ezek szerint nem voltak problémái Joe-val…
JURASIK: Nem voltak problémáim Joe-val.
(…)
IGNFF: Akkor ezt befejezni olyan, mint elmenni otthonról.
JURASIK: Nehéz megfogni. Megintcsak nem akarok visszatérni a Hanois hasonlathoz, de talán épp ez az. Zavaros dolog volt a Babylon vége. Nem volt időnk… nem mondtuk el, amit el akartunk mondani; nem jött ki jól, egyesek meg is bántódtak. Egyszerűen túl sok volt, hogy megpróbáljuk megtenni - valóban az volt, elbúcsúzni annyi embertől. Elbúcsúzni a munkától, elbúcsúzni a keresettől… nehéz, tudja. Túl nehéz ahhoz, hogy igazán sikerüljön.
IGNFF: Most minden álmom összetörte, Peter. Most rosszul érzem magam.
JURASIK: Bármibe kapaszkodhat, amibe akar. Tudja, egy ötéves kisfiam van, az ő álmait nem töröm össze. Kitűnő vagyok tündérmesékből és történetek kitalálásából, de valódi dolgokból, mint mondjuk a búcsú volt a sorozat végén, nem.
IGNFF: Mik voltak azok a nagy döntések, amelyekkel szembekerült – a B5 mikor is ért véget, ’98-ban?
JURASIK: Igen. Mint mondtam, egy kicsit olyan volt, mint kiszállni a Hill Street-ből. Csak meg kellett találni a következő munkát. Bejött a Third Rock from the Sun (3rd Rock from the Sun - Űrbalekok) - az jó volt, egy visszatérő szerep. Aztán jött a Sliders (Dr. Oberon Geiger), az is egy jó visszatérő darab volt. Aztán volt valami munka… az HBO film, egy nagyszerű munka volt, jól éreztem magam alatta. Aztán a semmiből jött ez a szívműtét, amire be kellett feküdnöm, és ez igazán megváltoztatta az életem – teljesen más irányba fordította a fejemet.
IGNFF: Milyen irányba?
JURASIK: Teljesen elfordította. A legjobb hasonlat a fejem elfordítása helyett a szívem kicserélődése lenne… Nem volt semmilyen szívbetegségem, szóval nem arról volt szó, hogy szívrohamom lett volna, vagy ilyesmi, de a szívbillentyűim elromlottak, ezért új billentyűket kellett beültetni – donor billentyűket. Tehát lényegében kicseréltek dolgokat a szívemben – ez a tökéletes hasonlat. Megváltozott a véleményem arról, hogy miről szól az életem, hogy mi benne a fontos, mi az első, stb. Beláttatta velem, hogy milyen sokat adtam, és milyen sok időt és energiát fordítottam a munkámra, és azt is, hogy kibírom, ha – ahhoz, hogy felneveljem ezt a kisfiút – félre kell állnom, és 10 évet a feleségemnek és a kisfiamnak kell szentelnem az életemből. 25 vagy 30 évet a karrieremnek adtam. Mi a fenének van a karrierem – miféle szülő vagyok, ha nem tudom a fiamnak adni? Ez változott meg bennem.
(…)
IGNFF: A másik aspektusa a dolognak az, amiről a sci-fi közösségbe való bekerülésnél beszélt, hogy a közösség soha nem felejt.
JURASIK: Ez az igazság! Ez az igazság, és ez jó is és rossz is. Hála Istennek bebiztosítottam magam a szakmában, úgyhogy amikor ebbe a városba jöttem, a Dawson’s producere ismert, mert csináltunk együtt egy tévéfilmet, úgyhogy adott nekem egy visszatérő szerepet a sorozatban. Igaz, túlságosan sok bevezető utam van – nem arról van szó, hogy az emberek nem fognak emlékezni, hogy ki vagyok. Az az illető, akiről már beszéltünk, Bochco, valószínűleg még felszínen lesz egy darabig. Több lábon áll.
IGNFF: Nem forgatott tavaly egy NYPD Blues epizódot?
JURASIK: De igen.
IGNFF: Milyen volt?
JURASIK: Nagyon buli. David Milch őrülete. Dennis, ahogy mondtam, a barátom, úgyhogy természetesen nagyon jó volt vele lenni. Ő és én úgy vihogunk együtt, mint a kislányok, mert annyi közös történetünk van.

Fordította: Nikowitz Krisztina

 

shopify visitor statistics