Valen Feljegyzései # 2

 

Bruce Boxleitner visszaemlékezése a sorozat forgatására


 

Félelmetes feladat bármely színész számára: belépni egy nem teljesen elfogadott sorozat vezető szerepébe annak második szezonjában. Bruce Boxleitner pályafutását tekintve - aki a Babylon 5 új főnökét, John Sheridant játszotta —ez főnyeremény volt, és mindenki más is jól járt vele, akinek köze volt a sorozathoz. Bár a színész addig csak egyetlen egyszer bizonyított a sci-fi területén, gyorsan sikerült beilleszkednie a B5 világába.


„Nagyon izgalmas volt belépni,” – gondol vissza Boxleitner – „mivel volt bennem egy kevés aggodalom, és én voltam az a nyitott srác, aki mindent úgy akart csinálni, ahogyan ők szerették volna. Idővel hozzászoktam a karakterhez, és Joe [Straczynski] egyre inkább engem szem előtt tartva kezdte alakítani, az első néhány forgató-könyvnél a kérdés sokkal inkább még ez volt: „Ki lesz [Sheridan] ebben a részben?” Ez akkor még mindig nyitott téma volt, tehát egyfajta „általános” Sheridan voltam, míg [a stáb és Joe] bele nem rázódtak.
„Éreztem, hogyha nem tudok beilleszkedni, akkor Doug Netter [Executive Producer] vagy valaki más egyszer csak azt fogja gondolni, hogy nagy hibát követtek el, és a show nem fog menni. Kulcsfontosságú szerep volt az enyém, központi helyet foglalt el a színen. Ezt jelenti egy kapitány, és akkor még ott van a többi karakter. Bár a kapitány egy csoport része, de olyan, mint egy közép-pont vagy jelzőtábla, és csak akkor működnek a dolgok, ha ez a gyakorlatban megvalósul.”


Közel egy éve már, hogy Boxleitner leforgatta utolsó jeleneteit az „A Call to Arms” Babylon 5 tévéfilm számára, de a színész mind a mai napig kötődik a sorozathoz. Ez év májusában (1999) az „Into the Fire”-n dolgozott, ami talán az első lehet a Sierra Online által fejlesztett B5 CD-ROM-ok közül (sajnos ez nem valósult meg – a szerk.). Néhány régebbi csapattársával együtt láthatjuk visszatérni a projektben, valamint ott volt Janet Greek rendező is, aki [Bruce] legelső B5-ös epizódja, a „Points of Departure—Az új parancsnok” fölött bábáskodott. „Csak két napot dolgoztam rajta”–fedi fel Boxleitner, „Ezek alapjában véve kis dialógusok voltak azoknál a részeknél, ahol a játékos érintett a sztoriban. A kamerához beszéltünk, hogy a játékost is bevonjuk, és részt vehessen a történetben. Több lehetséges befejezés van attól függően, hogy hogyan játszottak, tehát egy-egy jelenethez több csattanó is lehetséges.
„Egy kissé különös volt, mivel nem teljes jeleneteket vettünk fel, mint a B5-ben, hanem jelenetek részeit, amelyekben a legkevésbé voltunk illetékesek. A méltóságot, a Csillagközi Szövetség elnökét játszottam, aki a B5 fedélzetén fogadja őket, és komolyan mondom, mindössze ennyi volt. Talán a legfurcsább a dologban az volt, hogy úgy éreztem: hirtelen felébredtem, és ott állok megint. Mintha mindez csak egy álom lett volna és most újra ott lennék a díszletek között. Volt néhány ismerős arc és nagyon sokat nevettünk.”


Miután eltöltött egy kis időt újra a régi űrállomás díszletei között, a színész elgondolkodik a B5-ön eltöltött 4 epizódján, sokkal jobban annál, minthogy megbeszélhetnénk az életének azt a szakaszát. Boxleitner 1994 nyarán került kapcsolatba a sorozattal, amikor a készítők szerették volna betölteni a Michael O’Hare (Sinclair) elutazása által keletkezett rést az első szezon végén. „Tudom, hogy felkeltette a figyelmüket Corbin Bernsen” – mondja Boxleitner – „és Jerry [Doyle] mondta nekem nem is olyan rég, hogy Stacy Keach volt a másik jelöltjük. Hallotta, hogy nagy viták folytak Corbin Bernsen-nel kapcsolatban, azután pedig Keach-t vették célba, de – ki tudja, miért – ezek az úriemberek nem vállalták a dolgot. Doug Netter már ismert engem régebbről, [Boxleitner a ’Wild Times’-ban játszott, amit Copeland és Netter rendezett] úgyhogy küldtek nekem egy-két forgatókönyvet és néhány kazettát. Már láttam a show-t párszor, de azután jóval részletesebben áttanulmányoztam és ezt gondoltam: ’Én pontosan ilyen típus vagyok!’ Elmentem, hogy beszéljek a rendezőkkel. Ők körbevezettek a színen, ami nagyon megfogott. Úgy gondoltam, ez aztán érdekes egy műfaj lehet és, öregem, hát tényleg az volt.”


Nem meglepő, hogy egy leforgatott sorozat főszerepéről beszélgetni eléggé félelmetes perspektívákat jelent még a legmagabiztosabb színész számára is, és Boxleitner bizony jónéhány olyan pillanatra emlékszik azokból a korai napokból, amikor hatalmas teher nehezedett a vállaira. „Folyamatosan az volt az érzésem, hogy ’jól kell alakítanom, különben megbánják a döntésüket.’ Ez természetesen benne volt a pakliban, úgyhogy éreztem annak a versenynek a súlyát, amit a mérce teljesítéséért vívtam. Én voltam a mester, és ők vártak tőlem valamit. Szerencsére nagyon jó színészeink voltak, akik mindent megtettek, amit csak tudtak, hogy segítsenek nekem.”
„Ez az érzés bennem volt, de alapjában véve csak azzal törődtem, hogy nekilássak a dolognak és kihozzak belőle valamit, hogy beleszőjem a személyiségemet ebbe a karakterbe és átadjam neki az energiámat. Ez volt az izgalmas és érdekes része a dolognak, mert ott van az ismeretlen, hogy nem tudjuk, mi fog történni. Már korán megéreztem, hogy nagy szükségük van egy parancsnokra és alapból úgy játszottam, ahogy le volt írva, tehát úgy, mint egy ember, akinek sokkal nagyobb küldetése van egy hajó parancsnokáénál.”


Boxleitner első napja a Babylon 5-ben 1994. augusztus 8-án volt, kevéssel több, mint három héttel azután, hogy meg-kapta a munkát. Ahogyan arra Janet Greek, Sheridan belépő epizódjának rendezője is visszaemlékszik, nem is kívánhatott volna együttműködésre készebb vezető személyiséget. „Bruce belépett és azt mondta nekem: ’Soha nem játszottam sci-fiben, nem tudom, mit keresek itt; kérlek, segíts nekem. Mindent megteszek, amit mondasz, tégy engem ennek a hajónak a kapitányává.’ Úgyhogy közösen megcsináltuk. Abban az első epizódban kiűztem belőle az ördögöt, ő pedig keményen dolgozott és nagyon fogékony volt.
Boxleitner számára az első epizód még most is eléggé zavaros és erejének legnagyobb része arra ment el akkor, hogy a víz fölött tudja tartani a fejét. „Minden egyszerre hatott rám, és minden addigi tapasztalatomat latba kellett vetnem csak azért, hogy képes legyek koncentrálni. Rengeteg jelenetet kellett megtanulnom és egy ideje nem is forgattam sorozatot, úgyhogy az egész nap hatalmas munka volt, már csak azért is, hogy mindenkit megismerjek. Zavarban voltam, és próbáltam ezt palástolni és leküzdeni valahogyan. Megrémültem, hogy majd megnézik az eredményeket és azt mondják: ’Hibát követtünk el, ez így nem fog menni’ Minden színésznek vannak ilyen félelmei, de én megpróbáltam teljesíteni a kvótát.”


A másik nehézség, amellyel színészünknek a korai napokban szembe kellett néznie, az Michael O’Hare „szelleme” volt. Míg a rajongók nagy része elfogadta az állomás új parancsnokát, akadt néhány konokabb típus, aki ellenállt a változásnak. „Kissé össze kellett szorítanom a fogaimat, mivel a színészek természetüknél fogva versenyszellemben élnek. Ki kell elégítened az emberek igényeit, ami sokat számít, de sohasem nyerhetsz meg mindenkit. Ezért vagyok hálás Joe [Straczynski]-nek, hogy odadobta nekik azt a „csontot”, ami a „War Without End volt, és le tudtuk zárni ezt a torzsalkodást azzal, hogy láthatták: ott vannak ők ketten, és most mindenki boldog lehet. Ezt soha sem mondtam Michaelnek. Mindig jól kijöttünk és nem voltak gondok; más emberek akartak problémákat generálni.
Boxleitner elmondása alapján a show igazából a „Hugo”-díjas „The Coming of Shadows - Árnyékharcosok” epizód után - ami a második széria alcíme is volt – lett igazán felkapott. „Azt hiszem, akkortól kezdett igazán hódítani, és érezhetted, hogy ez az, amiről a tévés szakma szól. Elmondhattad mindezt, mivel a rajongók rákaptak és befogadták. Nagyon jó volt a részesének lenni, miközben végre elkezdett tért hódítani magának. Volt benne néhány igazán nagysikerű rész, gyönyörű megoldás, amelyekre azután ráharapott a média. A sci-fi magazinok és hasonlók pedig nagyon sokat foglalkoztak vele, lehetővé téve a sorozat számára, hogy néhány lépcsőfokkal magasabbra emelkedjen.
Néhány epizóddal később, Boxleitner karaktere döntő változáson esett át az „All Alone in the Night – Egyedül az éjszakában” c. részben, amikor a közönség rájött, hogy Sheridant kémkedni küldték a vezérkarba, hogy megvizsgálja tagjainak hűségét. Ez a színész számára is meglepetés volt, aki nem számított erre a leleplezésre, egészen addig az epizódig. „Nem tudtam róla, de eléggé érdekes volt” – mondja visszatekintve – „Ez az egész megrémít téged, és hirtelen azt mondod: ’Fenébe is, talán igazodhattam volna hozzá valamennyire, ha előbb tudom.’ De ebben a sorozatban leggyakrabban ez volt a ’szokás’. Ilyesmiről sosem tudtunk előre. Először sokkolt ez az egész, hogy nem tudtam róla, azután már sikerült belerázódnom.”


A sorozat végére Bruce Boxleitnernek nemcsak, hogy sikerült beilleszkednie, hanem ő lett a show egyik legnagyobb támogatója. „Rajongó voltam. És azért hogy benne lehettem, még jobban csodáltam.” – lelkendezik. „Úgy gondoltam, hogy itt valami nagyon jó dolognak vagyok a részese. És így is volt. Azt hiszem, a második és harmadik széria, valamint néhány rész a negyedik szezonból elképesztően jóra sikeredett. Az a dolog az Árnyakkal a negyedik szezon legizgalmasabb és legkönyörtelenebb része volt. Nem volt túl sok „B” meseszál, következetesen haladtunk az „A” történettel, és ez is pótolta a hiányt. Nem tudom, ezek után hogyan zártátok le magatokban.”


Ahogyan a Babylon 5 a 3. szériába lépett, a sorozat egyre nagyobb sebességre kapcsolt, és Sheridan kapitány a Clark elnökkel szembeni ellenállás egyik vezetője lett. „Nagyon megkönnyebbültem, hogy nem öltem meg a show-t” – tréfálkozik Boxleitner – „mert amikor kezdett népszerűvé válni, az felemelő érzés volt. Mindenki lelkes volt a folytatás miatt és úton voltunk egy rend-kívül értékes sorozattal. Úgy éreztem, kész vagyok megtenni bármit, amit Joe ír majd a karakterem számára. Ez egy folyamatos meglepetés volt, különösen a második és harmadik szériákban, ahová mindenki tartott, és amerre a háború is haladt. De optimista voltam atekintetben, hogy hogyan kezelem majd a szituációt.”
Visszatekintve, Boxleitner szerint a 3. széria volt a sorozat csúcspontja.
„Ahogy visszagondolok, az Árny-háború kibontakozása és a harc rejtélyének egy szörnyű része következett, úgyhogy tudom: mind nagyon türelmetlenül vártuk. Egyre csak azt kérdezgettük: ’Mi fog most történni?’ – és azon gondolkoztunk, hogyan fog végül megoldódni mindez. Azt hiszem, ez elkezdett egy olyan monumentumot kialakítani, amely mindenkit magával ragadott a stáb tagjai közül.”
Eközben a Delenn és Sheridan között kibontakozó kapcsolat egyre több női rajongót nyert meg a sorozatnak. „Azt hiszem, nagyon élvezték” – mondja Boxleitner. „Ez alapjaiban egy „űropera” volt, és amikor ezt mondom, akkor nem becsmérelem le [a sorozatot]. De ez a szappanopera-elem, a romantikus kapcsolat, bizonyára nagy hatással volt a nőkre. A feleségem, Melissa szkeptikus a sci-fit illetően, de mindig megszerezte és elolvasta a forgatókönyveket jóval azelőtt, hogy én megkaptam volna azokat. Úgyhogy azt hiszem, felkeltette az érdeklődését.


Delenn és Sheridan kapcsolata valószínűleg tehát tovább emelte a Babylon 5 egészséges népszerűségét, de ami Boxleitnert igazán magával ragadta az a „Severed Dreams – Az ütközet”-ben látottakhoz hasonló, nyílt űrharc volt.
„Kiváló rész volt” – mondja a B5 második „Hugo”-díjas epizódjáról. „Azok mellett a pénz és eszközbeli korlátozások mellett, amelyektől szenvedtünk, így visszatekintve már azon gondolkodom: mennyivel jobbat készíthettünk volna. De azt hiszem, ez mindenkinek a becsületére vált: a CGI osztálynak, kameráknak, színészeknek, minden-kinek. A rendelkezésre álló pénzzel és idővel gazdálkodva hihetetlen, hogy mit hoztunk mi itt össze. Ilyenkor arra gondolok: mit is lettünk volna mi képesek megalkotni, egy mozifilm-minőségű Babylon 5-ben.”


A legösszetettebb B5 sztori minden kétséget kizáróan a két részes „War Without End – Végtelen háború”-volt, egy történet, amely évszázadokat ölelt át, és viszontláthattuk benne Michael O’Hare-t, mint Jeffrey Sinclair nagykövetet. Bruce elmondása szerint többször is el kellett olvasnia Joe szövegkönyveit, hogy egyáltalán megértse, mi történik „Fontos volt, hogy a történetet összekapcsoljuk Jeffrey Sinclairrel, mert, mint azt említettem, jó volt kettőnket összehozni, nemcsak a sztori szempontjából, de a rajongók számára is, főleg a pletykák és spekulációk miatt. Ez volt Joe egyik legösszetettebb története, amely aztán demonstrálta is az ő képességeit a kemény sci-fi műfajában, mivel [az hiszem] nem építettünk be túl sok valóban fogós sci-fit a Babylon 5-be. Ez a történet oda-vissza időutazásokat is magában foglal, ami egy nagyon trükkös dolog, ha jól akarja csinálni az ember.”
A valóságban a történet annyira precízen ki volt dolgozva, hogy a stáb tagjai egyre-másra fordultak segítségért Mike Vejar rendezőhöz, hogy pontosan mikor és hol helyezkednek el a történetben. „Számtalanszor mentünk oda Mike-hoz, és azt kérdeztük: ’Hol vagyok?’ Sok ilyen megbeszélésre került sor, ami jó is volt. Nagy kihívást jelentett ez az egész. Épp a hétvégi szünetünkre akartunk menni, mindenki holtfáradt volt és készen álltunk az indulásra. Emlékszem, ott üldögéltünk Bill Mummyval (Lennier), Beatles dalokat énekelve, ami mindenkit megőrjített, mert eszeveszetten fáradtak voltunk. A Fehér Csillag hídját egy 70-es évekbeli diszkó mintájára alakítottuk át. Furán nézett ki, de azt hiszem, mindnyájan jól éreztük magunkat, és úgy gondolom, Michael is így volt ezzel. Azt hiszem, nagyon örült, hogy újra ott lehetett, és úgy tűnt, minden simán megy. Minden tekintetben jó élménynek bizonyult.


A harmadik szezon a Z’ha’dum-i robbanással zárul, amikor a másik Anna Sheridan látszólag visszatér a halálból – és felfedi a rejtélyes Árnyak néhány titkát. Anna szerepét Boxleitner valódi hitvesének, Melissa Gilbertnek ajánlották fel, aki először még vonakodott belépni férje partnereként. „Hamar meg lett beszélve, de azt hiszem, komolyan vállalni akarta. A menedzserei és ügynökei azon gondolkoztak, megéri-e ez, mert nem játszott vendégszerepeket más sorozatokban. Alapjaiban felbérelték a szerepre, de mivel ez a férje sorozata volt, volt némi befolyásom az ügyben.”
„Ha jobban belegondolok, szerette volna érezni, hogy része van a dologban. Egy kissé félt is tőle, mert ez volt az első felvétele [miután a fiunk megszületett]. Biztosan megöl majd, amiért ezt elmondom, de aggódott, hogy nem adott még le eleget a terhes időszakában felszedett súlyából, és nem néz ki úgy, ahogy szeretne, kameraképesen. Ez az, amire a rajongók nem gondolnak, de nagyon óvatosnak kell lennünk az ilyen dolgokkal, mert a kamera bizony ránk rak pár kilót, és ő pedig jól akart kinézni. Egyre csak azt hajtogattam neki, hogy jól néz ki. Akkoriban szoptatta Mikey-t - aki még csecsemő volt - és mivel akkor lépett először újra kamera elé, tudom, hogy egy kissé aggódott.


A most boldog házasságban élő Boxleitnerék először a „Battle of the Network Stars” c. TV showban találkoztak. Bruce akkor a rövid életű „Bring ’Em Back Alive” sorozatban játszott, míg Melissa a „Little House on the Prairie – A mi kis farmunk”-ban szerepelt. Ahogy Bruce most visszaemlékszik az eseményekre, fogalma sem volt róla, hogy a leendő felesége ellen nevez.
„Akkor történt ez, mikor minden TV-sorozat sztárja nevezni akart a három csatorna által szervezett játékokra” – magyarázza Bruce. „Ő akkor már az NBC régi játékosa volt, nekem pedig a CBS-t kellett képviselnem. Azt hiszem, én voltam szíve választottja, mert elmondta, hogy volt rólam egy fényképe a középiskolában a szekrényében arról, amikor a ’How the West Was Won’-ban játszottam. Akkoriban ő a késői tini éveiben járhatott még, én pedig 31-32 éves lehettem a legidősebb fiam pedig épp 1 éves. Ő akkor tinédzser volt. Röviden társalogtunk egymással, mielőtt pár segédrendező elhívott és vissza kellett térnem a showhoz. Mondta, hogy megalázva érezte magát, mivel úgy beszéltem vele, mintha gyerek lett volna, ő pedig „Mr. Boxleitnernek” hívott engem. Sokkal több volt az élettapasztalata, mint a legtöbb embernek, úgyhogy a köztünk lévő távolság minimális volt.”
A „Z’ha’dum” befejezése nagyon hatásos. Sheridan összetűzésbe keveredik Annával és Árny mestereivel, majd leveti magát egy feneketlen szakadékba, miközben a Fehér Csillag – megrakodva nukleáris bombákkal – felrobban fölötte.


„Az hiszem a befejezés, amikor átveti magát a korláton, szörnyűséges.” – mondja Boxleitner. „Vajon mi fog történni? Ez egy klasszikus cliffhanger [kb.: a legizgalmasabb részénél abbahagyott.. (a ford.)] sci-fi volt.
Ez az epizód több okból is cliffhanger: Mialatt a közönség Sheridan kapitány sorsáért aggódik, addig a stáb tagjai azt találgatják: vajon felkérik-e őket egy újabb szériára…

 

Fordította: Sheridan

 

shopify visitor statistics