Félelmetes feladat bármely színész számára: belépni egy nem teljesen
elfogadott sorozat vezető szerepébe annak második szezonjában. Bruce
Boxleitner pályafutását tekintve - aki a Babylon 5 új főnökét, John
Sheridant játszotta —ez főnyeremény volt, és mindenki más is jól járt
vele, akinek köze volt a sorozathoz. Bár a színész addig csak egyetlen
egyszer bizonyított a sci-fi területén, gyorsan sikerült beilleszkednie
a B5 világába.
„Nagyon izgalmas volt belépni,” – gondol vissza Boxleitner – „mivel
volt bennem egy kevés aggodalom, és én voltam az a nyitott srác, aki
mindent úgy akart csinálni, ahogyan ők szerették volna. Idővel
hozzászoktam a karakterhez, és Joe [Straczynski] egyre inkább engem
szem előtt tartva kezdte alakítani, az első néhány forgató-könyvnél a
kérdés sokkal inkább még ez volt: „Ki lesz [Sheridan] ebben a részben?”
Ez akkor még mindig nyitott téma volt, tehát egyfajta „általános”
Sheridan voltam, míg [a stáb és Joe] bele nem rázódtak.
„Éreztem, hogyha nem tudok beilleszkedni, akkor Doug Netter [Executive
Producer] vagy valaki más egyszer csak azt fogja gondolni, hogy nagy
hibát követtek el, és a show nem fog menni. Kulcsfontosságú szerep volt
az enyém, központi helyet foglalt el a színen. Ezt jelenti egy
kapitány, és akkor még ott van a többi karakter. Bár a kapitány egy
csoport része, de olyan, mint egy közép-pont vagy jelzőtábla, és csak
akkor működnek a dolgok, ha ez a gyakorlatban megvalósul.”
Közel egy éve már, hogy Boxleitner leforgatta utolsó jeleneteit az „A
Call to Arms” Babylon 5 tévéfilm számára, de a színész mind a mai napig
kötődik a sorozathoz. Ez év májusában (1999) az „Into the Fire”-n
dolgozott, ami talán az első lehet a Sierra Online által fejlesztett B5
CD-ROM-ok közül (sajnos ez nem valósult meg – a szerk.). Néhány régebbi
csapattársával együtt láthatjuk visszatérni a projektben, valamint ott
volt Janet Greek rendező is, aki [Bruce] legelső B5-ös epizódja, a
„Points of Departure—Az új parancsnok” fölött bábáskodott. „Csak két
napot dolgoztam rajta”–fedi fel Boxleitner, „Ezek alapjában véve kis
dialógusok voltak azoknál a részeknél, ahol a játékos érintett a
sztoriban. A kamerához beszéltünk, hogy a játékost is bevonjuk, és
részt vehessen a történetben. Több lehetséges befejezés van attól
függően, hogy hogyan játszottak, tehát egy-egy jelenethez több csattanó
is lehetséges.
„Egy kissé különös volt, mivel nem teljes jeleneteket vettünk fel, mint
a B5-ben, hanem jelenetek részeit, amelyekben a legkevésbé voltunk
illetékesek. A méltóságot, a Csillagközi Szövetség elnökét játszottam,
aki a B5 fedélzetén fogadja őket, és komolyan mondom, mindössze ennyi
volt. Talán a legfurcsább a dologban az volt, hogy úgy éreztem:
hirtelen felébredtem, és ott állok megint. Mintha mindez csak egy álom
lett volna és most újra ott lennék a díszletek között. Volt néhány
ismerős arc és nagyon sokat nevettünk.”
Miután eltöltött egy kis időt újra a régi űrállomás díszletei között, a
színész elgondolkodik a B5-ön eltöltött 4 epizódján, sokkal jobban
annál, minthogy megbeszélhetnénk az életének azt a szakaszát.
Boxleitner 1994 nyarán került kapcsolatba a sorozattal, amikor a
készítők szerették volna betölteni a Michael O’Hare (Sinclair)
elutazása által keletkezett rést az első szezon végén. „Tudom, hogy
felkeltette a figyelmüket Corbin Bernsen” – mondja Boxleitner – „és
Jerry [Doyle] mondta nekem nem is olyan rég, hogy Stacy Keach volt a
másik jelöltjük. Hallotta, hogy nagy viták folytak Corbin Bernsen-nel
kapcsolatban, azután pedig Keach-t vették célba, de – ki tudja, miért –
ezek az úriemberek nem vállalták a dolgot. Doug Netter már ismert engem
régebbről, [Boxleitner a ’Wild Times’-ban játszott, amit Copeland és
Netter rendezett] úgyhogy küldtek nekem egy-két forgatókönyvet és
néhány kazettát. Már láttam a show-t párszor, de azután jóval
részletesebben áttanulmányoztam és ezt gondoltam: ’Én pontosan ilyen
típus vagyok!’ Elmentem, hogy beszéljek a rendezőkkel. Ők körbevezettek
a színen, ami nagyon megfogott. Úgy gondoltam, ez aztán érdekes egy
műfaj lehet és, öregem, hát tényleg az volt.”
Nem meglepő, hogy egy leforgatott sorozat főszerepéről beszélgetni
eléggé félelmetes perspektívákat jelent még a legmagabiztosabb színész
számára is, és Boxleitner bizony jónéhány olyan pillanatra emlékszik
azokból a korai napokból, amikor hatalmas teher nehezedett a vállaira.
„Folyamatosan az volt az érzésem, hogy ’jól kell alakítanom, különben
megbánják a döntésüket.’ Ez természetesen benne volt a pakliban,
úgyhogy éreztem annak a versenynek a súlyát, amit a mérce
teljesítéséért vívtam. Én voltam a mester, és ők vártak tőlem valamit.
Szerencsére nagyon jó színészeink voltak, akik mindent megtettek, amit
csak tudtak, hogy segítsenek nekem.”
„Ez az érzés bennem volt, de alapjában véve csak azzal törődtem, hogy
nekilássak a dolognak és kihozzak belőle valamit, hogy beleszőjem a
személyiségemet ebbe a karakterbe és átadjam neki az energiámat. Ez
volt az izgalmas és érdekes része a dolognak, mert ott van az
ismeretlen, hogy nem tudjuk, mi fog történni. Már korán megéreztem,
hogy nagy szükségük van egy parancsnokra és alapból úgy játszottam,
ahogy le volt írva, tehát úgy, mint egy ember, akinek sokkal nagyobb
küldetése van egy hajó parancsnokáénál.”
Boxleitner első napja a Babylon 5-ben 1994. augusztus 8-án volt,
kevéssel több, mint három héttel azután, hogy meg-kapta a munkát.
Ahogyan arra Janet Greek, Sheridan belépő epizódjának rendezője is
visszaemlékszik, nem is kívánhatott volna együttműködésre készebb
vezető személyiséget. „Bruce belépett és azt mondta nekem: ’Soha nem
játszottam sci-fiben, nem tudom, mit keresek itt; kérlek, segíts nekem.
Mindent megteszek, amit mondasz, tégy engem ennek a hajónak a
kapitányává.’ Úgyhogy közösen megcsináltuk. Abban az első epizódban
kiűztem belőle az ördögöt, ő pedig keményen dolgozott és nagyon
fogékony volt.
Boxleitner számára az első epizód még most is eléggé zavaros és
erejének legnagyobb része arra ment el akkor, hogy a víz fölött tudja
tartani a fejét. „Minden egyszerre hatott rám, és minden addigi
tapasztalatomat latba kellett vetnem csak azért, hogy képes legyek
koncentrálni. Rengeteg jelenetet kellett megtanulnom és egy ideje nem
is forgattam sorozatot, úgyhogy az egész nap hatalmas munka volt, már
csak azért is, hogy mindenkit megismerjek. Zavarban voltam, és
próbáltam ezt palástolni és leküzdeni valahogyan. Megrémültem, hogy
majd megnézik az eredményeket és azt mondják: ’Hibát követtünk el, ez
így nem fog menni’ Minden színésznek vannak ilyen félelmei, de én
megpróbáltam teljesíteni a kvótát.”
A másik nehézség, amellyel színészünknek a korai napokban szembe
kellett néznie, az Michael O’Hare „szelleme” volt. Míg a rajongók nagy
része elfogadta az állomás új parancsnokát, akadt néhány konokabb
típus, aki ellenállt a változásnak. „Kissé össze kellett szorítanom a
fogaimat, mivel a színészek természetüknél fogva versenyszellemben
élnek. Ki kell elégítened az emberek igényeit, ami sokat számít, de
sohasem nyerhetsz meg mindenkit. Ezért vagyok hálás Joe
[Straczynski]-nek, hogy odadobta nekik azt a „csontot”, ami a „War
Without End volt, és le tudtuk zárni ezt a torzsalkodást azzal, hogy
láthatták: ott vannak ők ketten, és most mindenki boldog lehet. Ezt
soha sem mondtam Michaelnek. Mindig jól kijöttünk és nem voltak gondok;
más emberek akartak problémákat generálni.
Boxleitner elmondása alapján a show igazából a „Hugo”-díjas „The Coming
of Shadows - Árnyékharcosok” epizód után - ami a második széria alcíme
is volt – lett igazán felkapott. „Azt hiszem, akkortól kezdett igazán
hódítani, és érezhetted, hogy ez az, amiről a tévés szakma szól.
Elmondhattad mindezt, mivel a rajongók rákaptak és befogadták. Nagyon
jó volt a részesének lenni, miközben végre elkezdett tért hódítani
magának. Volt benne néhány igazán nagysikerű rész, gyönyörű megoldás,
amelyekre azután ráharapott a média. A sci-fi magazinok és hasonlók
pedig nagyon sokat foglalkoztak vele, lehetővé téve a sorozat számára,
hogy néhány lépcsőfokkal magasabbra emelkedjen.
Néhány epizóddal később, Boxleitner karaktere döntő változáson esett át
az „All Alone in the Night – Egyedül az éjszakában” c. részben, amikor
a közönség rájött, hogy Sheridant kémkedni küldték a vezérkarba, hogy
megvizsgálja tagjainak hűségét. Ez a színész számára is meglepetés
volt, aki nem számított erre a leleplezésre, egészen addig az epizódig.
„Nem tudtam róla, de eléggé érdekes volt” – mondja visszatekintve – „Ez
az egész megrémít téged, és hirtelen azt mondod: ’Fenébe is, talán
igazodhattam volna hozzá valamennyire, ha előbb tudom.’ De ebben a
sorozatban leggyakrabban ez volt a ’szokás’. Ilyesmiről sosem tudtunk
előre. Először sokkolt ez az egész, hogy nem tudtam róla, azután már
sikerült belerázódnom.”
A sorozat végére Bruce Boxleitnernek nemcsak, hogy sikerült
beilleszkednie, hanem ő lett a show egyik legnagyobb támogatója.
„Rajongó voltam. És azért hogy benne lehettem, még jobban csodáltam.” –
lelkendezik. „Úgy gondoltam, hogy itt valami nagyon jó dolognak vagyok
a részese. És így is volt. Azt hiszem, a második és harmadik széria,
valamint néhány rész a negyedik szezonból elképesztően jóra sikeredett.
Az a dolog az Árnyakkal a negyedik szezon legizgalmasabb és
legkönyörtelenebb része volt. Nem volt túl sok „B” meseszál,
következetesen haladtunk az „A” történettel, és ez is pótolta a hiányt.
Nem tudom, ezek után hogyan zártátok le magatokban.”
Ahogyan a Babylon 5 a 3. szériába lépett, a sorozat egyre nagyobb
sebességre kapcsolt, és Sheridan kapitány a Clark elnökkel szembeni
ellenállás egyik vezetője lett. „Nagyon megkönnyebbültem, hogy nem
öltem meg a show-t” – tréfálkozik Boxleitner – „mert amikor kezdett
népszerűvé válni, az felemelő érzés volt. Mindenki lelkes volt a
folytatás miatt és úton voltunk egy rend-kívül értékes sorozattal. Úgy
éreztem, kész vagyok megtenni bármit, amit Joe ír majd a karakterem
számára. Ez egy folyamatos meglepetés volt, különösen a második és
harmadik szériákban, ahová mindenki tartott, és amerre a háború is
haladt. De optimista voltam atekintetben, hogy hogyan kezelem majd a
szituációt.”
Visszatekintve, Boxleitner szerint a 3. széria volt a sorozat
csúcspontja.
„Ahogy visszagondolok, az Árny-háború kibontakozása és a harc
rejtélyének egy szörnyű része következett, úgyhogy tudom: mind nagyon
türelmetlenül vártuk. Egyre csak azt kérdezgettük: ’Mi fog most
történni?’ – és azon gondolkoztunk, hogyan fog végül megoldódni mindez.
Azt hiszem, ez elkezdett egy olyan monumentumot kialakítani, amely
mindenkit magával ragadott a stáb tagjai közül.”
Eközben a Delenn és Sheridan között kibontakozó kapcsolat egyre több
női rajongót nyert meg a sorozatnak. „Azt hiszem, nagyon élvezték” –
mondja Boxleitner. „Ez alapjaiban egy „űropera” volt, és amikor ezt
mondom, akkor nem becsmérelem le [a sorozatot]. De ez a
szappanopera-elem, a romantikus kapcsolat, bizonyára nagy hatással volt
a nőkre. A feleségem, Melissa szkeptikus a sci-fit illetően, de mindig
megszerezte és elolvasta a forgatókönyveket jóval azelőtt, hogy én
megkaptam volna azokat. Úgyhogy azt hiszem, felkeltette az
érdeklődését.
Delenn és Sheridan kapcsolata valószínűleg tehát tovább emelte a
Babylon 5 egészséges népszerűségét, de ami Boxleitnert igazán magával
ragadta az a „Severed Dreams – Az ütközet”-ben látottakhoz hasonló,
nyílt űrharc volt.
„Kiváló rész volt” – mondja a B5 második „Hugo”-díjas epizódjáról.
„Azok mellett a pénz és eszközbeli korlátozások mellett, amelyektől
szenvedtünk, így visszatekintve már azon gondolkodom: mennyivel jobbat
készíthettünk volna. De azt hiszem, ez mindenkinek a becsületére vált:
a CGI osztálynak, kameráknak, színészeknek, minden-kinek. A
rendelkezésre álló pénzzel és idővel gazdálkodva hihetetlen, hogy mit
hoztunk mi itt össze. Ilyenkor arra gondolok: mit is lettünk volna mi
képesek megalkotni, egy mozifilm-minőségű Babylon 5-ben.”
A legösszetettebb B5 sztori minden kétséget kizáróan a két részes „War
Without End – Végtelen háború”-volt, egy történet, amely évszázadokat
ölelt át, és viszontláthattuk benne Michael O’Hare-t, mint Jeffrey
Sinclair nagykövetet. Bruce elmondása szerint többször is el kellett
olvasnia Joe szövegkönyveit, hogy egyáltalán megértse, mi történik
„Fontos volt, hogy a történetet összekapcsoljuk Jeffrey Sinclairrel,
mert, mint azt említettem, jó volt kettőnket összehozni, nemcsak a
sztori szempontjából, de a rajongók számára is, főleg a pletykák és
spekulációk miatt. Ez volt Joe egyik legösszetettebb története, amely
aztán demonstrálta is az ő képességeit a kemény sci-fi műfajában, mivel
[az hiszem] nem építettünk be túl sok valóban fogós sci-fit a Babylon
5-be. Ez a történet oda-vissza időutazásokat is magában foglal, ami egy
nagyon trükkös dolog, ha jól akarja csinálni az ember.”
A valóságban a történet annyira precízen ki volt dolgozva, hogy a stáb
tagjai egyre-másra fordultak segítségért Mike Vejar rendezőhöz, hogy
pontosan mikor és hol helyezkednek el a történetben. „Számtalanszor
mentünk oda Mike-hoz, és azt kérdeztük: ’Hol vagyok?’ Sok ilyen
megbeszélésre került sor, ami jó is volt. Nagy kihívást jelentett ez az
egész. Épp a hétvégi szünetünkre akartunk menni, mindenki holtfáradt
volt és készen álltunk az indulásra. Emlékszem, ott üldögéltünk Bill
Mummyval (Lennier), Beatles dalokat énekelve, ami mindenkit
megőrjített, mert eszeveszetten fáradtak voltunk. A Fehér Csillag
hídját egy 70-es évekbeli diszkó mintájára alakítottuk át. Furán nézett
ki, de azt hiszem, mindnyájan jól éreztük magunkat, és úgy gondolom,
Michael is így volt ezzel. Azt hiszem, nagyon örült, hogy újra ott
lehetett, és úgy tűnt, minden simán megy. Minden tekintetben jó
élménynek bizonyult.
A harmadik szezon a Z’ha’dum-i robbanással zárul, amikor a másik Anna
Sheridan látszólag visszatér a halálból – és felfedi a rejtélyes Árnyak
néhány titkát. Anna szerepét Boxleitner valódi hitvesének, Melissa
Gilbertnek ajánlották fel, aki először még vonakodott belépni férje
partnereként. „Hamar meg lett beszélve, de azt hiszem, komolyan
vállalni akarta. A menedzserei és ügynökei azon gondolkoztak, megéri-e
ez, mert nem játszott vendégszerepeket más sorozatokban. Alapjaiban
felbérelték a szerepre, de mivel ez a férje sorozata volt, volt némi
befolyásom az ügyben.”
„Ha jobban belegondolok, szerette volna érezni, hogy része van a
dologban. Egy kissé félt is tőle, mert ez volt az első felvétele
[miután a fiunk megszületett]. Biztosan megöl majd, amiért ezt
elmondom, de aggódott, hogy nem adott még le eleget a terhes
időszakában felszedett súlyából, és nem néz ki úgy, ahogy szeretne,
kameraképesen. Ez az, amire a rajongók nem gondolnak, de nagyon
óvatosnak kell lennünk az ilyen dolgokkal, mert a kamera bizony ránk
rak pár kilót, és ő pedig jól akart kinézni. Egyre csak azt hajtogattam
neki, hogy jól néz ki. Akkoriban szoptatta Mikey-t - aki még csecsemő
volt - és mivel akkor lépett először újra kamera elé, tudom, hogy egy
kissé aggódott.
A most boldog házasságban élő Boxleitnerék először a „Battle of the
Network Stars” c. TV showban találkoztak. Bruce akkor a rövid életű
„Bring ’Em Back Alive” sorozatban játszott, míg Melissa a „Little House
on the Prairie – A mi kis farmunk”-ban szerepelt. Ahogy Bruce most
visszaemlékszik az eseményekre, fogalma sem volt róla, hogy a leendő
felesége ellen nevez.
„Akkor történt ez, mikor minden TV-sorozat sztárja nevezni akart a
három csatorna által szervezett játékokra” – magyarázza Bruce. „Ő akkor
már az NBC régi játékosa volt, nekem pedig a CBS-t kellett képviselnem.
Azt hiszem, én voltam szíve választottja, mert elmondta, hogy volt
rólam egy fényképe a középiskolában a szekrényében arról, amikor a ’How
the West Was Won’-ban játszottam. Akkoriban ő a késői tini éveiben
járhatott még, én pedig 31-32 éves lehettem a legidősebb fiam pedig épp
1 éves. Ő akkor tinédzser volt. Röviden társalogtunk egymással, mielőtt
pár segédrendező elhívott és vissza kellett térnem a showhoz. Mondta,
hogy megalázva érezte magát, mivel úgy beszéltem vele, mintha gyerek
lett volna, ő pedig „Mr. Boxleitnernek” hívott engem. Sokkal több volt
az élettapasztalata, mint a legtöbb embernek, úgyhogy a köztünk lévő
távolság minimális volt.”
A „Z’ha’dum” befejezése nagyon hatásos. Sheridan összetűzésbe keveredik
Annával és Árny mestereivel, majd leveti magát egy feneketlen
szakadékba, miközben a Fehér Csillag – megrakodva nukleáris bombákkal –
felrobban fölötte.
„Az hiszem a befejezés, amikor átveti magát a korláton, szörnyűséges.”
– mondja Boxleitner. „Vajon mi fog történni? Ez egy klasszikus
cliffhanger [kb.: a legizgalmasabb részénél abbahagyott.. (a ford.)]
sci-fi volt.
Ez az epizód több okból is cliffhanger: Mialatt a közönség Sheridan
kapitány sorsáért aggódik, addig a stáb tagjai azt találgatják: vajon
felkérik-e őket egy újabb szériára…
Fordította:
Sheridan