Valen Feljegyzései # 4
A Babylon 5 elveszett fejezete?
(A Pasadena incidens)
Az eset, amelyet JMS a „Pasadena incidens”-nek nevez, egy Pasadena-i találkozón (Con) történt. Az eseményen JMS mellett Peter Jurasik (Londo) és Andreas Katsulas (G’Kar) is részt vettek meghívott vendégként, és fellépésük pont JMS előtt volt esedékes. JMS az 1997-es Con The Alliance találkozón mesélte egy interjúban: Nem tudom, ismeritek e azt a történetet, amikor Peter és Andreas egy Pasadena-ban megrendezett találkozón átvertek. Ehhez hozzáfűzném: Természetemnél fogva nem vagyok egy szónok. Gyerekként halálosan féltem attól, hogy közönség előtt beszéljek. Példaként elmesélem, ahogyan anno a főiskolán egy íróiskola keretén belül egy saját készítésű, 4 oldalas történetet kellett előadnom. Tehát bemutatkoztam az osztályomnak, és elkezdtem felolvasni. Közben egyre gyorsabb és érthetetlenebb lettem, míg a tanár a kellős közepén megszakított, megköszönte, és a felolvasás befejezése nélkül kellett leülnöm. Vérig sértődtem. A teóriám: Keresd meg amitől félsz, és tedd azt. Ne hagyd, hogy a félelmed visszatartson. Később tanári állást vállaltam, amelyben a hét 5 napján, napi 8 órában, 40 vagy több diák előtt kellett beszélnem. Minden reggel olyan rosszul lettem a félelemtől, hogy hánynom kellett. Aztán egy nap „kiürültem”. Három hét után vége lett. Erre a munkára való alkalmatlanságomat ugyan nem küzdöttem le, de legalább nem féltem többé. Nos, ezután a háttérinfó után jöjjön a történet: Csapatunk nagy része Pasadena-ban tartózkodott: Bruce Boxleitner (Sheridan), Bill Mumy (Lennier), Andreas, Peter stb. Az én panelom (így nevezik a fellépő vendégek műsorszámait – a ford.) közvetlenül Bruce után jött. Hatalmas taps közepette hagyta el a színpadot. A kivetítőn egy videoklipp ment a nevemmel, és beléptem az arénába. Csend. Semmi. Teljes csend. Gondoltam: „Ezek nem ismernek!”. Tehát, ismét bemutatkoztam: „Joe Straczynski vagyok, a Babylon 5 készítője.” Semmi. Oké. Ezután megpróbáltam egy-két viccet mesélni; megtörni a jeget. Hatástalanul. Ebben a pillanatban a felnőtt Mr. Straczynski menekülve futott el, és csak egy reszkető, 10 éves kis Joe-t hagyott hátra. Komolyan…ismét gyereknek éreztem magam. További kínos 5 perc telt el. Pokoli volt. Ekkor Peter és Andreas beléptek a színpadra, és azt mondták: „Ez az egész csak egy poén volt, összebeszéltünk a közönséggel.” Ők ezt jópofa dolognak tartották (Andreas-ék – a ford.). A közönség engedélyt kapott Andreas-tól a tapshoz. Számomra késő volt. Izzadt voltam; a szívem még mindig kalapált. Kikészültem…és bosszút esküdtem!! Peter és Andreas álláspontja: „Neki dolgozunk. Íróként azt tehet velünk amit akar. Most egy kicsit megleckéztettük!” Nem! Ez egy rossz kiindulási pont, fiúk! Azt is tudták, hogy ezért még számolni fogunk. Ehhez fűződő teóriám: Kivárni. Megvárni, amíg elfelejtik. Így hatásosabb lesz. Eltelt egy hónap. Két hónap. Jött a harmadik, és eltelt. A stáb karácsonyi ünnepén Andreas a történet fő vonala felől érdeklődött, majd megkérdezte: „Ugye köztünk minden rendben? Az a Pasadena-i eset ugye elfelejtve? Oké?” Mire azt feleltem: „Igen Andreas, vége van, az már a múlté, rendben vagyunk.” Erre Andreas: „Meghaltam!” A karácsonyi szünet elmúlt, már január eleje volt, és azt gondoltam: „Mostanra már majdnem elfelejtették. Egyikük sem beszél róla. Itt az idő…” Kiadtam egy forgatókönyvet. Röviden: G’Kar nővé változik, és megpróbálja Londo-t elcsábítani. Mindezt részletekig kidolgozva. Franciacsók, együtt ébrednek az ágyban, és így tovább. Még egy lábjegyzetet is mellékeltem, hogy ezt már a bevezetőfilm óta terveztem. Lásd Delenn (eredetileg férfi volt, később lett női szerep). Hétfőn az egész stáb megkapta a forgatókönyvet. Nem csak az érintettek, hanem mindenki, mint a többi forgatókönyvet. Körülbelül két órával későbbre vártam az első reakciókat. Elsőként egy stábtag jött oda, és megköszönte, hogy a transzszexualitás tabu témáját a képernyőre mertem vinni. Személyesen is ismer olyanokat, akik transzszexuálisak, és hát a műtét olyan szörnyű stb… Úgy éreztem magam, mint egy áruló. Szegénynek nem mondhattam el. Két órával később Jerry Doyle (Garibaldi) jött, és azt mondta: „Olvastam az új forgatókönyvet. Nagyon vicces. Jó poén!” „Nem poén!” – mondtam. „Le fogjuk forgatni!” „Nee! Ez csak a bosszú Pasadena-ért, nem de?” – mondta Jerry. „Nem, le fogjuk forgatni!” Jerry tátott szájjal távozott. Most már biztos voltam. 2-3 órán belül hallani fogok a két delikvensről. 14 óra körül Peter „véletlenül” épp arra járt. Bejött az irodámba, és azt mondta: „Joe, Olvastam az új forgatókönyvet. Nagyon vicces. Szép poén!” „Nem Peter, nem poén. Leforgatjuk!” Most jött az a szöveg, amire 6 hónapja vártam: „Peter, én írok minden epizódot, én vagyok minden epizód producere, napi 24 órát dolgozom. Nincs időm olyasmit írni, amit nem forgatunk le!” Peter sietősen távozott. Mint a régi rajzfilmekben, egy füstfelhő maradt csak utána. Most következett a következő fázis: felhívtam a jelmeztervezőt. Időpontot egyeztettem Andreas számára, hogy a szükséges változtatásokat a jelmezen is végezzék el. Utána felcsörögtem az Optic Nerve-t (maszkosok), hogy szintén időpontot egyeztessek Andreasnak egy testlenyomat készítésére, hogy később rá lehessen tenni a melleit. Komolyan csináltam. Egész héten. Szombaton aztán kaptam egy telefont Harlan-tól (Harlan Ellison). Harlan-t direkt nem avattam be, mivel tudtam, hogy tudják, hogy a legjobb barátom, és neki mindent elmondok. Ravasz mi? Harlan azt mondta, Bill Mumy (Lennier) felhívta, akit Andreas és Peter is felhívott. Harlan meghallgatta a történetet, mint aki mit sem tud - ez így is volt. Ő rögtön tudta, hogy csak egy poén, ennyire ismert már. De belement. Ekkor tudtam, a halak bekapták a csalit. Tényleg meg voltak győződve róla, hogy így fogjuk leforgatni. Ez volt a bosszúm… Tehát eljött a következő hétfő, és szétküldtem az igazi forgatókönyvet. Az első, aki meglátogatott azt mondta: „Úgy érezzük, elárultak minket!” (a transzszexuális hapsi volt). A következő megint Andreas volt: „Ez aztán tényleg vicces. Jó poén. A stáb szombaton le akarja forgatni.” 3-4 napig nem is hallottam Andreas felől. Egy nap a stúdió előtti parkolóban találkoztunk össze. Elővett a tárcájából egy gyűrött képet, amin én voltam, és még a sorozat indulásakor ezt írtam rá: „5 évig fogjuk húzni”. Átadva nekem ezt mondta: „Ezt a képet 4 évig hurcoltam magammal. Most már visszaveheted.” Hát ennyi. Mint az később JMS számára is nyilvánvalóvá vált, itt még nem volt vége a történetnek. Az 1997-es Con The Alliance találkozón Andreas Katsulas (G’Kar) és Peter Jurasik (Londo) egyik fellépésük alkalmával eljátszották azt a bizonyos forgatókönyvet: Első jelenet: G’Kar lakosztálya: G’Kar nézegeti magát a tükörben. Csöngetnek. Kinyílik az ajtó, és Lyta az, Psi Hadtestes egyenruhában. Peter: most én játszom Lyta szerepét. Andreas: Ah, Miss Alexander, Lyta. Hogy lehet az, hogy már oly régóta itt van, és mi még nem töltöttünk el együtt egy kis időt? L: Az utóbbi időben nagyon elfoglalt voltam… A: Van valami, amit meg szeretnék önnel beszélni. Szerződtetni szeretném egy munkára. L: Legutóbb, amikor szerződtetni akart, csak a DNS-emet akarta! A: Ah, az csak azért volt, mert mindenáron hozzá akartam jutni telepata DNS-hez, mindegy milyen módon. És azt gondoltam, egy bizonyos mód sokkal élvezetesebb lett volna, mint a másik. De ez már a múlt. Szeretne egy kis Breen-t? Peter: G’Kar megy, és hoz magának egy Breen-es üvegből húsgolyócskákat, ami egy narn specialitás. Megteríti az asztalt, és azt gondolja: tudunk beszélgetni, miközben eszünk. A: A munka, amit tartogatok a maga számára, nagyon fontos. Mint tudja, nemrég szereztük vissza a kormányt szülőbolygónkon. Természetesen ismét diplomáciával is kell majd foglalkoznunk, és arra gondoltam, hogy magát megfigyelőként alkalmaznánk, és a fizetség… P: Ebben a pillanatban a szívéhez kap, de hamar rendbe jön. A: Egy megfelelő személyre van szükségünk, aki felügyeli a hátralévő tárgyalásokat. P: Hirtelen ismét megtörténik és fetreng kínjában. (Andreas a színpadon mutatja ezt be.) Lyta ijedten kiáltja: G’Kar! A: (ismét normális, békés hangnemben): Hello Lyta!! P: G’Kar elveszti az eszméletét a fájdalomtól. Lyta a Babcomhoz rohan, és segítséget kér. A: A Medilaborban vagyunk: G’Kar még mindig eszméletlen. Franklin doki vizsgálja, és Lyta is jelen van. P: A következő jelentben én továbbra is Lyta vagyok, Andreas pedig Franklin. L: Ez természetes? Tehát minden narn-nal megtörténik? F: Nem tudom. Sajnos nem sokat tudunk a narnokról. A hosszú évek alatt, amíg a centaurik megszállása alatt voltak, keveset sikerült megtudni róluk. (kétségbeesetten): Tényleg nem tudom. Mi a fene történik vele? A: Következő jelenet – Medilabor: Éjszakai műszak van. Csak néhányan teljesítenek ilyenkor szolgálatot. G’Kar még mindig látszólag eszméletlenül fekszik az ágyon, letakarva egy lepellel. Lassan, mozogni kezd a lepel alatt – nem, nem az amire megint gondoltok – mintha a teste lassan de folyamatosan átalakulna. Itt és itt (Andreas egy női testet rajzol le a kezével). Az őr megfordul, és G’Kar hűlt helyét találja. P: Ivanova lakhelyén vagyunk. A: Késő van. Éppen lekapcsolta a villanyt, és lefeküdne – egyedül, igen, egyedül – amikor csöngetnek. P(Ivanova): Mély, férfias hangon: Igen! A: Franklin áll az ajtóban: Ivanova, valami szörnyű történt G’Karral! A ragadozók fajához tartozik, és időről időre történnek ilyen alapvető változások, különösen, ha stressz alatt állnak. I: Változások? Milyen változások? F: Ő többé már nem az a G’Kar, aki korábban volt. P: Ebben a pillanatban megszólal Ivanova Babcomja: Parancsnok, valaki itt járt, és ruhákat lopott! I: Miért zaklatnak ilyen apróságokkal? X: G’Kar volt! P: Franklin még aggódóbb arcot vágva: Ezt akartam magának elmondani! A: Következő jelenet – Londo lakosztálya: (Andreas kis szünetet tart, és a színpad szélénél ülő JMS-hez fordul) Joe, nem akarod TE felolvasni? Ez most fáj neked? Joe, ezt a darabot valahányszor csak lehetőségünk lesz rá, be fogjuk mutatni, amíg csak élünk. P: Oh, nem, nem fogjuk! Tutira nem fogjuk! A: Tehát, Londo lakosztálya: Londo alszik. (Peter horkol) Felébred a zajra. Lassan megfordul, és egy ismerős narn alakot vél felfedezni. P: G’Kar, mit csinál itt? A: Az alak a fény felé közelít, és igen, ő G’Kar, de a teste nőies. Olyan harcos-egyenruhát visel, mint Na’Toth azelőtt. Itt van egy megjegyzés Joe-tól: megint végig csináljuk a procedúrát, amit Delenn-el annakidején az első szezon előtt: megváltoztatjuk a ruhát, a maszkot, az arcot, és kihozunk mindent a hangból, hogy ahogy csak lehet hihetővé tegyük ezt a maradandó átváltozást. Maradandó változás. Hahh, álmaidban! P: G’Kar azt mondja: A: (kedveskedő hangon): Itt vagyok, csak neked!! P: Londo elképedt arcával ér véget a jelenet. A: Újra Londo lakosztálya: Londo lassan feláll, és megpróbálja felfogni amit lát. P: G’Kar, maga megváltozott! A: Ez a Tookadoo (Akármi is az. Peter szerint Joe túl sok Pán Pétert nézett.) Ez azt jelenti, hogy ha a fajunk egy különösen erős stressz-szituációba kerül, különösen a hím részünk, akkor ezt elnyomjuk, és a női részünk jön elő erősebben. Ez a részünk jobban boldogul az érzelmekkel, és megbocsátóbb mint a férfi részünk. P: Megbocsátó? A: Hogy a népünk érzelmileg is fejlődjön, meg kell tanulnunk megbocsátani. Ha ezt megtesszük, sokunk számára egy új élet kezdődik, egy új kezdet. P: Na igen, ez tényleg fantasztikus G’Kar. Tényleg örülök magának. Az átváltozás fájt? A: (beszalad a közönség közé): Mit gondolsz? (ismét Londo-nak): Ah, csak az elején. Később jött a gyógyulás, és most már jól vagyok. (Andreas énekel): You make me feel… P: Már megint hozzáköltött… A: You make me feel… P&A: ...like a natural woman. (kitörő taps) P: Londo G’Kar-nak: Jó, de nem folytathatnánk ezt a beszélgetést holnap reggel? A: …és elfordul tőle. G’Kar azonban elállja az útját. „Be kell bizonyítanunk az ellenségeinknek is, hogy meg tudunk bocsátani.” P: Hogyan? A nőies G’Kar villámgyorsan kezébe veszi Londo fejét, és szájon csókolja. Ah, nem tudok ellenállni! Peter elkapja Andreas-t és erőteljesen megcsókolja! (a közönség tombol) El se hiszem mit tettem! A: Rendőrség! Rendőrség! P: Ah, hagyd csak, végre kiadtad: már 4 éve házasok vagyunk, és van egy kis narn-centauri gyermekünk. Végre vége az álmatlan éjszakáknak! Hál’ Isten! (még váltanak pár puszit, és lassan lehiggadnak) P: Vissza a forgatókönyvhöz: Tehát ez a nőies G’Kar megcsókolja Londo-t, aki rájön, hogy ez nem is olyan rossz. G’Kar elengedi Londo-t. Londo-nak egy kis időre van szüksége hogy levegőhöz jusson: G’Kar: mit akarsz ezzel? A: A világomat már meghódítottad, de engem még nem… P: G’Kar az ágyhoz megy: A: …eddig. P: G’Kar lefekszik az ágyra. Londo magán kívül van és azt mondja: Ne gondolod, hogy ez így nem fog menni? A: (érzéki hangon): Olyasmit mutatok neked, ami meghaladja a képzelőerődet! P: Na jó, egynek jó lesz – gondolja Londo, és az ágyhoz megy. Utolsó jelenet, JMS ezt „Utórezgés jelenet”-nek nevezi. Londo hálószobája: Londo és G’Kar az ágyban. G’Kar, ez fájt? A: Oh, nem. P: Még csak nem is gondoltam rá, hogy neked ez volt az első. És úgy egyáltalán, még soha sem használtam egyszerre mind a hatot. Ez a változás maradandó? A: Néhányunk 3 hónap után visszaváltozik. Vége a jelenetnek. P: Tudjátok mi sokkolt minket igazán: Joe még írt valamit a végére. És ha ő ír valamit, akkor a szabály szerint jön a: FOLYTATÁS!! Kérdés a közönségtől: Pontosan hogyan reagáltatok, amikor megkaptátok a forgatókönyvet? P: Amit még el kell mondanunk, hogy annyira passzolt az eredeti történetvonalba, hogy tényleg azt hittük, igazi. Bruce Boxleitner felhívott, és azt mondta: „Le fogja forgatni, Peter, higgy nekem!” És Mira is totál ki volt: „Oh, Peter, szörnyű, nagyon szörnyű!” Éppen otthon voltam, a konyhában, amikor kinyitottam a borítékot. A feleségemnek éppen üzleti megbeszélése volt (a házban). A félelemtől levegőért kezdtem kapkodni. A pasi a nappaliban biztos azt hitte, mindjárt szívinfarktust kapok. A: Amikor először olvastam, éjjel 2 óra volt, és még soha nem nevettem szívből ilyen jót. Össze-vissza rohongáltam a lakásban, és nem tudtam abbahagyni. Olyan realisztikusnak hatott! Fordította: Delenn |