Valen Feljegyzései # 4

Egy nap a forgatáson
 

Patricia elmeséli a saját szemszögéből, hogyan forgatták a Babylon 5 5.17-as epizódját, a Drazik titkát (Movements of Fire and Shadow).

Utálok felkelni, mikor még sötét van. Talán a színházi évek miatt van, amikor még nem kellett délelőtt felkelni, késő esti műsorunk volt és éjjel 2-kor vacsoráztam. Talán a melatonin miatt van, talán öregszem, a pokolba is, nem tudom! Nem tudok mélyen aludni, tudván, hogy reggel fél ötre fel kell ébrednem. Mindent kipróbáltam. Pedig a fiam átaludna egy földrengést is. Szóval irigyelve nézek rá, és leállítom a vekkert, ami még meg sem szólalt; felöltözöm, átnézem a táskámat, berakom Julian hátizsákját a kocsiba és beindítom a motort, hogy bemelegedjen. Kimegyek a konyhába, ahol felkapom a csomagomat, tele vitaminokkal és energiaporokkal; fájdalomcsillapítók különböző kombinációit szortírozom (a hollywood-i dublőrsors), pokrócokba csavarom a fiam és a kocsiülésbe próbálom ültetni anélkül, hogy felébredne. Gyakran felébred, de már megszokta a gyakorlatot, még ha nem is örül neki.
- Menjünk Babbijon ötye, mama! - sírja.

A gyakorlat hosszú és megpróbáltató számára. Szóval áthajtunk az alvó szomszédságon és elviszem a megőrzőbe, ahol a matracán alszik, míg iskolába nem kell mennie. Megpuszilom, és megmondom neki, hogy szeretem. Elbújik a kis párnájában, megint csalódva bennem, mert ott hagytam.

Ahogy a már zsúfolt országúton száguldok a stúdió felé, átfuttatom az agyamon a napi munka tervét. Ma lesznek a jelenetek Lytával és Franklin-nel a drazik bolygóján, ahol felfedezik az árny ereklyéket, amik az ártalmatlan szállítóhajók elleni merényletek mögött lehetnek. Hatalmas napi munka, sokszavas szerepekkel és rengeteg akcióval.

Magamban beszélek a 30 perces úton a Babylonian felé, újra és újra végiggondolva a párbeszédeket, játék nélkül, csak hogy emlékezetemben tartsam a programot. Mikor eljön az érzelmek ideje, már nem kell a szavakon gondolkoznom.

Elképzelem az akciót, ahogy azt John Flinn (az epizód rendezője) megtervezte múlt pénteken, melyet Rick és én kimerítően átismételtünk.

Azt hiszem, Rick a kedvenc társam a sorozatban. Mindketten szeretünk ismételgetni és egy napon sokat dolgozni. Csütörtökön Julian-nel (egy új baseball-játékkal felfegyverkezve) Rickékhez mentünk dolgozni. Julian baseballozott Lorival, Rick menyasszonyával, miközben én "Telepata az űrben"-t játszottam Rick-kel a tetőn. Rick és én képzelt vonalak mentén futkostunk és PPG lövések elől tértünk ki Julian diadalittas kiáltásai közben. Hál’ Istennek Lori elég sportos!

Befordulok a hátsó parkolóba és leállítom az autót a lakókocsim mellett. Az én lakókocsim van a legmesszebb a forgatástól, és ezt szeretem. Nagyon csillog-villog a díszletünk Sun Valley-ben, egy hulladék-újrahasznosító telep mellett és egy hatalmas kőfejtő mögött, ahol a Flinstones-t forgattuk. A reggeli órákban valami szörnyen bűzlik; és miközben ez égeti az orromat, bedobom a táskámat a jéghideg lakókocsiba és felkészülök a sminkelésre. A fájdalomcsillapítók hatni kezdenek; túl korán érkeztem, így hát végigslattyogok a művészbejárat folyosóján, és imádkozom, bárcsak valaki már megfőzte volna a kávét.
A sminkelőben, míg szürcsölöm a szörnyű löttyöt, szokás szerint ugratjuk egymást Cinziával (fő smink) és Barbbal (haj). Megbeszéljük a híreket, a hétvégéinket, a kalandjaikat, a terveinket, körülbelül harminc perc alatt, mielőtt még Rick megérkezne.

Rick mindig remekül néz ki. A smink teljesen felesleges neki. Utálom őt reggelente látni! Közben én meg úgy nézek ki, mint egy troll. A hajam kiegyenesítve áll a levegőbe, miközben Barb azon gondolkozik, hogy milyen legyen. A lófarok mellett dönt, mert a Drazin nagyon meleg van. Azt hiszem, úgy nézek ki, mint "Malibu Lyta", ezért esik meg a nap első vitája. De azt hiszem, nem véletlenül hívják őt Ratchet nővérnek - én vesztek. Első kör - gong!

Allisa, a rendező aszisztense a díszletre hív minket próbálni. Benn mindannyian köszöntjük egymást és egymás családja után érdeklődünk. "Milyen volt a hétvégéd?" Túl rövid!

Ez egy csodálatos csapat és mindig örülök nekik, hogy láthatom őket. John Flinn mindig nagyon vidám és fel van dobva. Imád rendezni és az öröme fertőző. Az első jelenetünkben vannak kaszkadőr jelenetek is. Örülök, mikor az egyik drazi maszk alatt felfedezem barátomat, Keith Campbell-t, aki egy fantasztikusan jó kaszkadőr. Azzal ugrat, hogy nem ismertem fel. Visszavágok: "Ti, drazik, mind ugyanúgy néztek ki." De mielőtt igazán folytathatnánk, John visszahív minket a munkához, és kidolgozzuk a jelenetet.

Nagyon gördülékenyen megy: olyan régóta dolgozunk együtt, szeretjük és tiszteljük egymást, hogy egy pillanat alatt elkészülünk. Két drazi ereszkedik le a hotel tetejéről ebben a jelenetben, és megpróbálják lelőni Franklin-t és Lytát. Hú, de meg fogják bánni! Nagyon jól érzem magam, miközben kieresztem magamból Lyta dühét és fájdalmát; ennek Rick nem annyira örül.

- Úgy csinálod, mintha élveznéd - mondja idegesen, miután egy pillanat alatt kiloccsantom az egyik drazi agyát.
- Na és aztán? - kérdezem én a karakter fejével gondolkozva.

Egész délelőtt dolgozunk a jeleneten, és az ebédszünet idején a terv előtt járunk. Rendkívüli az eredmény. Elmegyek telefonálni, hátha fel tudom hívni Julian-t a megőrzőben, hogy megtudjam, mi volt az iskolában. Nem akar beszélni velem, mert még mindig dühös rám.

- Jól érzi magát – biztosít Diane. - Jól ment a suli.

De amikor lerakom, majdnem sírok. Nos, fáradt vagyok, és ez különben is egy érzelmes nap.

Az ebédlő felé, ami egy nagy sátor a parkolóban (már mondtam, nagy a csillogás-villogás), belefutok Jeffrey Willerth-be, ami felvidítja az egész napomat. Jeffrey játssza Kosh-t, így hát évek óta ismerjük egymást; és most ő John Copeland jobb keze. Jeffrey az elülső irodában dolgozik, és az ebéd az egyetlen alkalom, amikor a színészek és a stáb találkozik.

Az ebédem tonhalsaláta. Gyors, mert sok dolgunk van még, így, tudván hogy később megbánom, távozok Jeffrey társaságából és visszamegyek a sminkelőbe. Barb teljesen leereszti a hajamat a lófarkammal szembeni hanyag viselkedésemért. Viccelődve azt mondom neki, hogy a lezser munkája miatt ment tökre a lófarok, de ő rám szól: "Maga csak hallgasson, hölgyem!" Olyan jól szórakozunk mindig. Mindig megpróbálom leszerelni a "díva" pózzal, de Barb-bal szemben nincs sok sikere.

Ellenben Rick nagyon jól játsza a dívaszerepet. Beugrik smink igazításra, lazán és frissen, mintha szüksége volna rá. Néha tényleg utálom.

Egy olyan jelenetre készülünk, ami a napi kedvencem lesz. Éppen megérkeztünk a Drazi-ra és megpróbáljuk megtalálni a szállodát, a Drazi Hiltont.

Franklinnél van a térkép, nekem van egy sor szövegem, neki van egy sor szövege, aztán odébbállunk. Elindulunk az utcán, és elkezdünk improvizálni, ami már sok Ken-nek, a szövegírónak, de John Flinn élvezi. Én cipelem az összes táskát és a kabátokat, Rick-nél van a térkép, és teljesen el van veszve. A szöveg valahogy így van:

Lyta: Biztos tudod, hogy merre megyünk?
Franklin: Persze... a Hilton erre van.

John és a kamerastáb az utca túlsó végében vannak. Rengeteg statisztánk van idegeneknek öltözve. Megmondom nekik, hogy csak menjenek egyenesen, és nyugodtan ütközzenek nekem. Így mikor John elkiáltja, hogy "action", már akkor beszélni kezdek, amikor még nem látni minket. Lyta dühös:

Lyta: Erre már jártunk.
Franklin: Dehogy jártunk. Most...
Félbevágom valami olyasmivel, hogy: "Sosem értem meg a férfiakat. Miért nem kérdezel meg valakit?", stb.

Közben megpróbálok talpon maradni, izzadva, az összes cuccot én cipelem és az összes idegen nekem rohan. Franklin jól néz ki, nyugodt és laza, azt teszi, amihez a legjobban ért, és nem figyel rám. Bakizunk. A stáb nevetni kezd vágáskor. Számtalanszor felvesszük különböző változatokban. Ezután folytatjuk. Miközben előkészítjük a jelenetet, amikor megtaláljuk az árny tojásokat, Rick meg én fényképezünk. Dokumentálni akartam a napot, nem csak a cikk miatt, de azért is, mert ez az utolsó nap, amikor Rick meg én együtt dolgozunk a Babylon 5-ön. Megpróbálok nem gondolni rá, de mindketten tudjuk.

Van itt egy hatalmas idegennek öltözött statiszta, aki kereskedőt játszik, aki ruhaanyagot árul. Két felvétel között karakterként beszélgetünk.

- Hé, ezeket a Drazin készítik?
- Ó, igen, Mistress, a legjobb minőség, a legjobb anyag a Drazin.
- Hát, nem is tudom. Megnézhetem?
- Ó, igen! A nővérem párja készíti nem messze innen! Nagyon jó minőség!
- Akkor miért van az ráírva, hogy "Made in Mexico"?

Jól szoktunk szórakozni!

Jellemzően a következő kis jelenetet volt a legnehezebb összehozni. Rövid és aranyos, és minden, ami csak tönkremehetett, tönkre is ment benne. A következőképpen kellett volna csinálni: berohanunk a szobába, meglátom a tojást, Franklin körbenéz, valaki lőni kezd, a drazi, Dr. Varda (akit Neil Bradley játszik) meghal. Elkapom a tojást és elmenekülünk. Van egy kis párbeszéd is benne, de nem ez a probléma!

Berobbanunk a szobába. Nem tudom becsukni az ajtót. Vágás. Berobbanunk a szobába. A tojáshoz megyek. Rick körülnéz, valaki lőni kezd, mindenki különböző időpontokban reagál. Vágás. Berobbanunk a szobába. Rick és én csináljuk a dolgunkat, lőnek. Drazi meghal. Rick és én nem tudunk kimenni az ajtón és Stan és Pan módjára szerencsétlenkedünk. Vágás! Mindent tökéletesen végigcsinálunk, de a vágáskor észrevesszük, hogy Kim jelmeze az ajtó kilincsébe akadt és lóg rajta. Áááááá. Érted, mire gondolok? Folyton ilyenek történnek!

Aztán lazítunk egy kicsit. A stáb a tojással úgy dobálózik, mint egy nagy fekete focilabdával. A karom tele van foltokkal, mert folyton az ajtóba és Rick-be ütköztem.

Szóval, mivel profik vagyunk, megcsináltuk a jelenetet és elérkeztünk a nap utolsó felvételéhez. Most már késésben vagyunk, ami rossznak számít ahhoz képest, hogy hétfő van, így hát nagy a nyomás. Ez egy olyan jelenet, ahol Franklin és Lyta elmagyarázzák Sheridan-nek, mit találtak. Rejtőzünk, sok szavas szövegünk van és rövid az időnk, ráadásul kezd előjönni az allergiám a sátor vásznára, amiben filmezünk (mely kísértetiesen hasonlít ugyanarra, ami az Alsó Város telepata részlegében van). Valahogy sikerül megcsinálnunk a jelenetet tüsszögésrohamok közepette.

Csak ülök és nézem Ricket. Alig hiszem, hogy vége. Olyan jó barátok voltunk, és ő az egyik legjobb színész, akivel dolgoztam. Ő és Lori örökre a barátaim maradnak, és erre gondolva ölelkezünk és búcsúzkodunk. Nem sírok.

Lemosakszunk a sminkelőben. Most már úgy nézek ki, mint egy troll vizihullája. A sminket leszedem, a szemem vörös a tüsszögéstől (tényleg attól). Remélem, nem futok bele Jeffrey Willerth-be ezzel a kinézettel. Rick csak úgy néz ki, mint Rick. Már nagyon hiányzik.

A kocsimban ülök a sötétben, teljesen kimerülve. Már hallom, hogy "Mama itt van!!!! Mama mama!" és a kicsi fiam átölel. Magához ölel és odasúgja nekem: "Úúúgy szeretlek, mama."
És én elpityeredek.

Fordította: algi