A
Babylon 5 gyűjtögetős kártyajáték
Vásárlás #1 |
Vásárlás #2
Online játszható verzió:
Vassal | LacKeyCCG
A Babylon 5 CCG-vel foglalkozó angol nyelvű
honlap, ahol a kártyák is megtekinthetőek
A „Harmadik Aranykor hajnalán” (2258-2262) játszódik a Babylon 5 című sci-fi sorozat, és a belőle készült kártyajáték, amelyet hazánkban igen kevesen ismernek csupán – remélhetőleg hamarosan változni fog ez a helyzet, eme célból született ez a cikk is.
A Babylon 5 Collectible Card Game a legélvezetesebb, ámde egyben igen bonyolult kártyajátékok közé tartozik, sok-sok izgalmas órát szerezve azoknak, akik foglalkoznak vele. Akik esetleg nem tudnak olyan jól angolul, azok is hamarosan megpróbálkozhatnak vele, mivel a Magyar Babylon 5 Klub többek között a szabálykönyv és a kártyalapok szövegének fordítását is magára vállalta – nemsokára hozzáférhető lesz az érdeklődők számára.
Addig is, néhány szót magáról a játékról: a játékosok a Babylon 5 galaxisának különféle fajait irányíthatják kedvükre, azok egy-egy nagykövetén (ambassador) keresztül. Lehetséges tehát az emberek (humans), minbarik, centaurik (nem és nem: a szinkronban kentaurinak mondják ugyan, de ez csak egy a magyarítás különféle ökörségei közül – helyesen „c”-vel kell kiejteni) és narnok vezetése – ők a négy fő faja a galaktikának, ők azok, akiknek a legnagyobb beleszólása van a különféle ügyekbe. Alapból tehát velük lehet játszani. A játékosok a Babylon 5 űrállomáson jelenlévő nagyköveteket személyesítik meg – tehát a Földi Szövetség részéről Jeffrey Sinclairt (avagy John Sheridant), Delennt (Minbari Föderáció), Londo Mollarit (Centauri Köztársaság), illetve G’Kart (Narn Rezsim). Mind a négy nagyhatalomhoz tartozik kezdő csomag (starter deck), amelyik tartalmaz 50 fix lapot (köztük a nagykövetek karakterkártyáit), 8 nem túl gyakori és 2 ritka lapot. Elég költségkímélő megoldás tehát, hiszen nem kell végtelen mennyiségű kiegészítőt venni ahhoz, hogy az ember normálisan tudjon játszani, mert már egyetlen csomag megvétele esetén is képes összerakni egy igen erős paklit.
Azonban nem csak ez a négy frakció (faction) játszik egymás ellen – a kiegészítőkkel kijött néhány újabb résztvevője a nagy galaktikus harcnak. Először is, ott van a Független Világok Ligája, amelyik több fajt foglal magába – egy játékos akár több ilyen fajt is irányíthat egyszerre, ha velük játszik. Aztán vannak az „ellenzékiek”, az otthoni frakciók (home faction) – azaz az emberek, minbarik, narnok és centaurik elégedetlenkedői – azok, akiknek ellentétesek a céljaik a Babylon 5-ön állomásozó nagyköveteikkel. Így lehetséges William Morgan Clark (Földi Szövetség), Neroon (Minbari Föderáció), Lord Refa (Centauri Köztársaság) illetve Na’Far (Narn Rezsim) irányítása is, akik egyrészt minden megtesznek a saját fajuk érdekében, illetve igyekszenek eltenni az útból a nagyköveteiket is. Legutoljára pedig egy külön kiegészítőt szenteltek a Pszi Szolgálatnak (Psi Corps) is, akik így szintén önálló frakcióként jöttek a játékba, Alfred Bester vezetésével – ők azok, akik a telepatákat fogják egybe, és így kavarják magukat egyre magasabb pozícióba a galaxisban. Lehetővé válik tehát az, hogy akár kettő, akár tíz (vagy még több!) játékos is játszon.
Van két faj, amelyiket azonban nem lehet irányítani, holott gyakorlatilag ők a leghatalmasabbak a Babylon 5 világában – a vorlonok és az árnyak. Nos, egyikkel sem lehet közvetlenül játszani, viszont igénybe lehet venni a segítségüket, különféle lapok által, például lehet használni a flottáikat, a különféle karaktereiket játékba lehet hozni, és hasonlók.
A galaxis feletti hatalmat a játékon belül a befolyás (influence) jelzi, minél magasabb ez az érték, annál jobb az adott frakciónak. A játék célja 20-as hatalom (power) elérése, amely gyakorlatilag megegyezik a befolyás nagyságával, bár van néhány lap, amelyik ettől függetlenül növeli/csökkenti ezt az értéket. Minden játékosnak 4-ről indul a befolyása, kivéve a Független Világok Ligájának, mert nekik eggyel nagyobb ez az értékük (a sok lúd disznót győz elve alapján). Kétféle befolyás létezik, az állandó és az időleges – optimális esetben az utóbbi az, amelyik állandóan fogyni szokott, viszont minden új kör elején visszaáll a maximum értékre (amelyik az állandóval egyezik meg). Viszont a többi játékosnak az az elemi érdeke, hogy csökkentse a többiek állandó befolyását. Kezdetben lehetséges alkalmazni a befolyás kiépítése (building up influence)nevezetű akciót alkalmazni, amely azt jelenti, hogy 3 időleges befolyás elköltéséért megnövelheti eggyel az állandónak az értékét, ezt azonban csak 10-ig csinálhatja, utána már más módszerekhez kell folyamodnia. Minden játékos kiteszi játék elején a nagykövetét, illetve játék előtt összeválogathat három lapot a kezébe (starting hand). Több különféle laptípus létezik, néhány ízelítőül: karakter (character), flotta (fleet), konfliktus (conflict), esemény (event). A karakterek tagadhatatlanul a legfontosabbak, a képességeik miatt. A játékban 5 különféle képesség szerepel: diplomácia (diplomacy), intrika (intrigue), pszi (psi), hadvezetés (leadership) és hadászat (military). Az első néggyel rendelkeznek a karakterek, míg az utóbbival csak a flották – viszont minden flotta vezethető egy karakter által, méghozzá úgy, hogy hozzáadja a hadvezetés képességét a hadászathoz, megnövelve annak mértékét. A fenti képességet természetesen változóak minden karakter esetében – kevés az olyan, amelyiknek minden képességből lenne. A legerősebbek általában a nagykövetek, elvégre ők vezetik az egész frakciót. Minden faj/frakció másban kiemelkedő, például az emberek a legtöbb képesség terén átlagosak, viszont a diplomáciájuk elég magas (elvégre ők építették a Babylon 5 űrállomást, ami elsősorban diplomáciai bázis), a minbarik gyenge intrikusok, viszont kitűnő hadvezérek és diplomaták, akárcsak a narnok, a centaurik viszont verhetetlen intrikusok, a Pszi Szolgálat pedig természetesen a pszi-vel verhetetlen. Rengeteg különféle konfliktus létezik, amik egy részével hatalmas kellemetlenségeket tudunk okozni ellenfeleinknek, más részével pedig növelhetjük különféle, a lapokon leírt módokon növelhetjük a befolyásunkat. Előbb azonban meg kell nyerni a konfliktust. Hogy hogyan? Ezek a lapok több különféle altípusba tartoznak – attól függően, hogy milyen képesség szükségeltetik a megnyeréséhez, vagyis létezik diplomácia, intrika, pszi és hadászat konfliktusok. A kezdeményező játékos karaktereinek (avagy flottáinak, amennyiben hadászatot igényel a lap) támogatniuk (support), míg a célpontnak ellenezni (oppose) kell a konfliktust, amennyiben van célpontja – van, amelyiknek nincs célpontja, ez esetben általában bárki támogathat/ellenezhet. Nem minden esetben „rosszindulatú” egy ilyen történés, pl. a Kereskedelmi Egyezmény (Trade Pact) lap kijátszásával és megnyerésével a kezdeményező és a célpont is kap egy befolyást. A támogatást/ellenzést a karakterek/flották 90 fokos elforgatásával kell jelezni. Az nyeri meg az adott konfliktust, aki a nagyobb képesség-összeget tudja összeszedni arra a körre. Egész egyszerűen össze kell adni a karakterek vonatkozó képességeit, és a kapott érték az eredmény.
Az esemény lapok különféle váratlan eseményeket jelképeznek, amikkel lehet alakítani a játékot, és például meg lehet változtatni egy konfliktus kimenetét is, megnövelhetik egy karakter képességeit arra a körre, és más egyebek.
A vorlonok, az árnyak és maga a Babylon 5 a három nem-játékos nagyhatalom a játékban. Nekik is növekszik/csökken a befolyásuk az eseményektől függően. Vannak lapok, amelyek kijátszásakor automatikusan változik valamelyiküknek az értéke. Amennyiben a vorlon vagy az árny befolyás eléri a 20-at, akkor megkezdődik az Árnyháború (Shadow War). Ennek a kitörése alapjaiban változtatja meg a játékot, ekkor a két faj háborúja dominál, és a játék megnyeréséhez már egész más feltételek szükségesek, még tovább bonyolítva a résztvevő fajok életét. Amennyiben az Árnyháború kitörése előtt a Babylon 5 befolyása éri el a 20-as értéket, akkor az emberi faj megnyerte a játékot – méghozzá az a frakció, amelyiknek köszönhetően elérte az utolsó pontot.
Még rengeteg laptípus és lehetőség, szabály maradt ki – sajnos egy ismertető cikknek is vannak határai. (Habár sokak szerint a határ a csillagos ég…).
Myrddin