"Én ott voltam, amikor felvirradt az emberiség harmadik aranykorának hajnala. A 2257-es esztendőben kezdődött, az utolsó Babylon állomás felépítésével, mélyen bent a semleges űrben. Világok százairól özönlöttek ide a menekültek, csempészek, üzletemberek, diplomaták és egyszerű utazók. Nem volt veszélytelen hely, de mi vállaltuk a kockázatot, mert a Babylon 5 jelentette az utolsó esélyt a békére. Tapasztalt parancsnoka vezetése alatt, az állomásban testet öltött egy álom, egy háborúk nélküli galaxis álma, ahol különböző bolygók szülöttei kölcsönös tiszteletben élhetnek együtt... A Babylon 5 volt az utolsó Babylon állomás, ez a történet róla szól…"

Londo Mollari, centauri nagykövet

A történet a XXIII. század közepén játszódik, amikor az emberiség, több más fejlett lényhez hasonlóan, már képes a csillagközi utazásra. 100 évvel korábban a centaurik, az idegen fajok közül elsőként létesítettek kapcsolatot az emberekkel. Az emberiség ekkor még csak a Naprendszeren belül volt képes az űrutazásra. A centaurik azonban, apróbb ajándékokért cserébe, megismertették őket a hiperűr-kapuk építésének technikájával, mely lehetővé tette a csillagközi utazást, és ezáltal az emberiség előtt új lehetőségek nyíltak meg. Terjeszkedni kezdtek, és segítséget nyújtottak egy gyengébb fajokból álló csoportnak (El Nem Kötelezett Világok Ligája) megvédeni világukat a dilgárokkal szemben. Sikereikkel hamarosan megalapozták hírnevüket.

Az öntelt emberek azonban nem érték be ennyivel, a centaurik figyelmeztetése ellenére behatoltak a titokzatos minbarik területére. A kapcsoltfelvétel azonban egy félreértés következtében összecsapáshoz vezetett, mely a minbarik vezetőjének halálával végződött. A minbarik, akik technikailag jóval fejlettebbek voltak, szent háborút hirdettek az emberek ellen. A földi-minbari háború az emberi faj teljes kihalásával fenyegetett, de a végső ütközetben a minbarik feladták a harcot. Közülük is csak néhány kiválasztott tudta, hogy miért.

A háború rémségei vezettek a fajok között ahhoz az elhatározáshoz, hogy létrehozzák a Babylon tervet. A célja az volt, hogy létrehozzanak egy olyan helyet, ahol a különböző fajok képviselői békésen elrendezhetik vitás ügyeiket. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének mintájára megalapított tárgyalófórum székhelyeként a semleges űrben felépített Babylon űrállomás szolgál. A békét azonban nem mindenki nézte jó szemmel. Az első három Babylon állomás még építés közben szabotázs áldozatává vált, míg a negyedik állomás, befejezését követően, nyomtalanul eltűnt. Az ötödik állomás azonban elkészült, és megkezdte működését... Nem mondhatni, hogy az első év zökkenőmentesen telt volna.

Delenn: Miért épült Babylon 5, ha az előző 4 állomás elpusztult, vagy eltűnt, miért kell még egy?
Sinclair: Az emberi makacsság az oka, ha egy érték elpusztul újjáépítjük, ha megint elpusztul, megint újjá építjük és így tovább újra és újra míg meg nem marad. Az ember, ahogy egy költőnk Tennyson írta: "Küzd, keres, talál és nem hagyja magát."

A törékeny békét a Babylon 5-ön megtartott fórumok hivatottak megőrizni az öt nagyhatalom: a Földi Szövetség, a Minbari Föderáció, Centauri Köztársaság, Narn Rezsim és a titokzatos Vorlon Birodalom közreműködésével. A nagyhatalmak azonban az állomást az együttműködés mellett saját terveik megvalósítására is használják, mely tervek koránt sem mindig békések. A Babylon 5 ezenfelül a csillagközi kommunikácóban és kereskedelemben is fontos szerepet játszik.

Az öt nagyhatalom mindegyike delegál egy nagykövetet a Babylon 5 Tanácsába, melynek szerkezete az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsáéra hasonlít. Ezt kiegészítőleg, egy sereg kisebb világ kormánya tömörül az El Nem Kötelezett Világok Ligájába, mely szintén képviselteti magát a Tanácsban. A Liga világainak legtöbbje szimpatizál a Földel, mely számos képviselőjüket megmentette egy időközben kihalt faj inváziójától, a dilgároktól.

G'Kat, RTL Klub, Babylon 5



A Babylon Terv története


Kattints a szimbólumokra az állomások leírásához:

- - - -

 

ISN riporter: ... feltenném Önnek azt a kérdést, ami mostanában minden ember gondolatában felmerült: Megérte? ... Törődjünk a magunk bajával otthon?
Sinclair: Nem! Foglalkoznunk kell vele. Azt is megmondom miért. Kérdezzen meg 10 tudóst a jelenlegi helyzetről, a populáció számáról, genetikáról. Tíz különböző választ fog kapni, de van valami, amivel minden tudós egyet ért: Mindegy, hogy 100 év múlva, 1000 év múlva vagy több millió év múlva, de egyszer majd a Nap is kihűl, megszűnik. Amikor ez eljön, nem csak mi halunk meg, hanem Marilyn Monroe, Lao-Tzu, Einstein, Morobuto, Buddy Holly és Aristophanes. Így az egész nem ért semmit, ha nem hódítjuk meg a csillagokat.