"A Babylon 5 a '90-es évek sci-fi drámája, amely részletekig kidolgozott, összetett világa és szereplői által méltán lett népszerű. A sorozat egy részletekben levetített 90 órás mozifilm megtekintésének élményét nyújtja, melyben olyan jellemző motívumokat figyelhetünk meg, amelyek kiemelik a B5-öt a középszerű sci-fi sorozatok közül.
A televíziós sci-fik készítői hosszú időn keresztül azt gondolták, hogy elég felvonultatni néhány mókás vagy szörnyábrázatú lényt, lézerkardpárbajt vagy egy-két füttyögő, esetleg beszélő emberszabású robotot. Ezzel a szemlélettel szakított az alkotó,
J. Michael Straczynski (
Thor, Underworld: Az ébredés, Elcserélt életek, Nindzsa gyilkos, Z világháború filmek írója), aki 1993-ban útjára indította az első olyan professzionális sci-fi televíziós sorozatot, amelynek több mint száz epizódjának népszerűsége ma már utolérte a Gene Roddenberry által fémjelzett sci-show-t, a Star Treket.
A Babylon 5 cselekményvezetése tudatosan megtervezett, nem véletlenszerűen történő. Még a Star Trekről sem mondható el, hogy az elmesélt történetnek eleje, közepe és vége van. A B5 túllép az idegen lények sematikus ábrázolásán, szereplői nem kicsi, zöld, nagy szemű, túlméretezett agyú, gonosz teremtmények, akiknek egyetlen céljuk a Föld és az emberiség elpusztítása. Gondolkodó, céllal, sőt, küldetéstudattal rendelkező önálló személyiségek, akik az ember szövetségeseként lépnek fel a lakott világegyetemre veszélyes sötét erőkkel szemben. Ha alaposan tanulmányozzuk a sorozatban szerepeltetett fajok jellemző tulajdonságait, cselekedeteit, vélekedéseit, kapcsolatot fedezhetünk fel jelenkorunk népeivel és kormányaival.
Joggal ejtheti ámulatba a nézőt e szerteágazó cselekményű sorozatnál, hogy minden apró eseménynek jelentősége van. Ez a fajta cselekménybonyolítás misztikus ködbe burkolja az egyébként önállóan is nézhető, egyedi részeket. Ez teszi olyan élvezetessé a Babylon 5-öt.
Ez az első olyan sorozat, amely az emberi civilizáció távoli jövőképét teljes és következetes kidolgozottsággal vetíti elénk. És hogy ez a lehetséges jövő mennyire a miénk, azt egyértelművé teszi a sorozat eseményeiből is kirajzolódó közös múltunk. A film tematikus szerkezetében számos alkalommal jelennek meg bibliai utalások, a káosz és rend örök harcának megnyilvánulásai, jung-i archetípusok, a hősmítosz és görög tragédiák motívumai, irodalmi, művelődéstörténeti utalások, a hit nagy kérdései, az önfeláldozás, valamint az eleve elrendelés kontra szabad akarat problémaköre. A háborúk, a pusztítások, a korrupció, a hatalomvágy, az idegengyűlölet, a másságtól való félelem ebben a jövőben is jelen van. Ám az ezek elleni harchoz példákat kapunk. E sorozatban bizonyítást nyer, hogy az egyes ember esélytelen, ám igaz harc vállalása, a veszteség és a fájdalom ellenére is megváltoztathatja a világot."

Tóth Sándor, Népszava
Sorozatajánló videó

Trailerek










The Lurker's Guide to Babylon 5  |  The Babylon Project Wiki (fandom) | Encyclopedia Xenobiologica | Babylon 5 Encyclopedia

Érdekességek (a teljesség igénye nélkül):
- Straczynski (jms) volt az első író/alkotó, aki lényeges online szolgáltatásokat vitt fel az Internetre. 1991. novemberében reklámozni kezdte a B5-öt a CompuServe és a Genie SF fórumain és levelezőlistákon, és elejétől a végéig (illetve, mind a mai napig Twitteren és FB-n) kapcsolatban maradt/van a rajongókkal. Ezeket a Twitter és Facebook ideje előtti üzenetváltásokat a rajongókkal megőrizték, és még mindig olvashatóak az interneten itt (válogatások ezekből magyarul is olvashatóak "JMS válaszok archívuma" címeken Cikkek->Interjúk oldalunkon itt ).
- Straczynski az amerikai televíziózás történetében rekordot állított fel, két teljes évadot  ( 3. - 4. ) teljesen egyedül írt meg, és az 5 évadban összesen 92 epizódot a 110-ből (az utolsó epizódnak (5x22) ő a rendezője is).
- Akkoriban (90'-es évek) még nem volt szokás, hogy egy sorozat több epizódon és/vagy évadon keresztül vezetett történetszálakkal dolgozzon, ez újdonság volt.
- 1998-ban a Science Fiction and Fantasy Writers of America (Amerikai Sci-fi és Fantasy Írók) Bradbury díjjal jutalmazta Straczynskit a Babylon 5-ös munkásságáért.
- 1999-ben pedig Szaturn (Saturn) díjat (
Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films, USA) nyert a sorozat Legjobb sorozat kategóriában.
- A sorozat egyik Hugo-díját az utolsó epizódban a díszlet részeként használták. (Mindkét alkalommal a Legjobb drámai előadás kategóriában kapta.)
- Kétszer is megkapta az Űr Határai Alapítványtól (Space Frontier Foundation) a díjat a legjobb jövőábrázolásért (Best Vision of the Future).
- Christopher Franke (a Berlin Symphonic Film Orchestra közreműködésével, melynek ő az alapítója) gyakran epizódonként és/vagy jelenetenként megkomponált aláfestőzenéje egydülálló. Jónéhány epizód soundtrackjét ki is adták lemezen különleges dizájnnal. Az egyik epizódban (3x18 Walkabout), az énekesnő karaktere (Erica Gimpel színésznő) jms által írt és Christopher Franke/Erica Gimpel által megzenésített dalokat ad elő (dalszövegek itt).
- Időnként felhasználták a Hubble űrtávcső fotóit űr-háttereknek.
-
Ajándék a NASA JPL-től: Fantáziarajz készült 2008-ban az ε Eridani rendszeréről (ahol a sorozatban a B5 található) a feltételezett bolygókkal a Spitzer űrtávcső adatai alapján a NASA JPL megbízásából, és meglepték a Babylon 5 rajongókat egy rejtett utalással a sorozatra, melyet a kép nagyításával láthatóbbá lehet tenni (kép alsó része, középtől picit balra).
- Az első olyan sci-fi sorozat, amely igyekszik tiszteletben tartani a newtoni fizikát az űrbéli jeleneteknél. Az állomás felépítése Gerard K. O'Neill fizikus tervei alapján készült.
- A Starfury típusú vadászrepülők dizájnja olyannyira megvalósíthatónak tűnik, hogy 1995 tájékán a NASA-val együttműködők közül néhányan felvetették, hogy valamikor talán megvalósítható lesz, mint valamiféle "űr-targonca". Itt a Babylon 5-ben is használt Construction Fury típusra kell gondolni. JMS azóta nem hallott újabb hírt erről a tervről.
- Az első sci-fi sorozat, amely modellek helyett CGI-t használt az űrbéli jeleneteknél, kezdetben Amiga 2000-es számítógépekkel generálva (1993 - The Gathering bevezetőfilm), később már PC-ket (Pentium I) és Alpha-kat használtak. A bevezetőfilm (The Gathering)
Special Visual Effects (vizuális effektusok) kategóriában Emmy díjat nyert.
-
"A Star Trek Voyager bevezetőfilmje 23 millió dollárba került (1995). 23 millió dollárból 3 szezon B5-öt leforgathattunk volna, és még egy kis búcsúpartira is maradt volna pénz. Hihetetlen... A Babylon 5 körülbelül 650 000 dolláros költségvetéssel indult, és az ötödik évben valamivel több mint 800 000 dollárt ért el" - jms
A Star Trek: Deep Space Nine költségvetése epizódonként nagyjából 1,6 millió dollár volt.

- Már az első szezonban is használtak számítógépes grafikával megalkotott díszleteket és élőlényeket is (pl.: 1x11 40:59: a színésznőn és a lépcsőn kívül minden más CGI; pl.: 1x15 na'ka'leen faló (agyfaló) lény, stb.)
- A néhol 16:9 képméret-arányban és néhol 4:3-ban látható verziók magyarázata: Kinézeti különbség a HD 1080p 4:3 Remastered Blu-ray és a SD 480p 16:9 DVD között.
Leírásunk a SD DVD 480p 16:9 verzióról | Leírásunk a HD Blu-ray Remastered 1080p 4:3 verzióról

- Itt látható néhány CGI jelenet, az eredeti felbontásban - SD, 4:3 képarányban, ahogyan anno vetítésre került a tévében. Néhány, nagy felbontásban újra-renderelt CGI jelenet (az eredeti modellek és jelenet-fájlok felhasználásával) itt látható próbaképpen (nem hivatalos forrás).
- A mai napig jms birtokolja a mozifilm jogokat, nem a WB; ebben egyeztek meg akkoriban, mivel a WB már akkor sem tartotta valószínűnek, hogy valaha is moziba kerüljön a B5.
- Neves science-fiction írók, mint Harlan Ellison, Peter David, D.C. Fontana, Neil Gaiman (5x11) és David Gerrold is részt vettek időnként íróként a sorozatban.
Robert Sheckley pedig az A Call to Arms című B5 tévéfilm regény adaptációját írta.
Harlan Ellison a sorozat tanácsadója is volt egyben.
Szerepelt a 4x17 Az ellenség arca (The Face of the Enemy) című epizódban pszi zsaruként. Hangját adta a Babylon 5 mesterséges intelligenciájának a 3x11 A minbarik rituáléja (Ceremonies of Light & Dark) című epizódban, majd Zooty-nak a 5x11 A holtak napja (Day of the Dead) című epizódban.
( Harlan Ellison és jms a sci-fi-ről elmélkednek - videó )
- Az A holtak napja című epizódban (5x11) vendégszerepelt a népszerű illuzionista komikus páros Penn & Teller, mint komikus páros (Rebo & Zooty). Itthon a "Penn és Teller: Vigyázat, csalunk!" és a "Penn és Teller - Verj át, ha tudsz!" című sorozatokból is ismerhetjük őket.
- Straczynski többek között a Paramount Pictures-t (a 80'-as évek végén) is felkereste a bevezetőfilm forgatókönyvével és a "sorozat bibliával" amely az öt évad vázlata, de elutasították, majd a Warner Bros. kivitelezte. Megjegyzés: a Star Trek: Deep Space Nine című sorozat körülbelül egy hónappal a Babylon 5 előtt került bemutatásra
. bővebben erről itt  |  és itt  |  jms interjú
( 2004-ben jms és Bryce Zabel kidolgoztak egy Star Trek reboot sorozat tervet, amely csak terv maradt, illetve jms anno írt egy Star Trek képregényt is, amely viszont megjelent. )
- Majel Barrett (Gene Roddenberry özvegye) szerepelt a 3x09 Point of No Return (Ahonnan nincs visszaút) című epizódban vendégszereplőként (Lady Morella). Már korábban is tetszett neki a sorozat, és ezt hangoztatta is.
- Mivel a Babylon 5 4. évadának forgatásának idején még nem tudták, hogy lesz-e folytatás (WB hol igent, hol nemet mondott), ezért jms-nek úgy kellett megírnia a szezon epizódjait, hogy a történet mindkét esetben befejezettnek tűnjön. Erre példa, hogy a sorozat utolsó epizódjaként ismert Sleeping in Light-ot (Az utolsó nap) valójában a 4. szezon végén forgatták le, és csak később, még a 4. szezon vetítésének vége előtt került az 5. szezon végére, miután zöld utat kapott az 5. szezon forgatása.
- JMS szerepelt az utolsó epizódban mint karbantartó, aki "lekapcsolja" az állomást.
- A 90-es években kiadtak Magyarországon egy B5 VHS-t Az ismeretlen hang címmel, ami az azonos című, első évados dupla epizód, és akkoriban videótékákban is találkozhattunk vele.
-
Archív információk egy 2004-es tervezett Babylon 5 mozifilmről ( TMoS ), amely végül sosem készült el.
Új! - A Babylon 5 színészei a sportban szembekerültek a Star Trek színészeivel, Sofball (a baseball változata) játékban a Babylon 5 színész csapata legyőzte a Deep Space Nine színész csapatát, de a Voyager csapatával már nem bírtak el - jms beszámolója szerint.
Új! - A sorozatban felhasználták a 2001: Űrodüsszeia egyik szkafanderét (1x20).
Új! - A sorozatot egy korábbi gyárépületben forgatták: AquaTec jacuzzi gyár
Új! - A Babylon 5 sorozat készítőinek (Producerek, CGI készítői, és a zeneszerző) egy kevésbé ismert közös műve - annak bemutatásaként, hogy a Babylon 5 CGI technikája más sorozatokban is alkalmazható: Hypernauts című ifjúsági sci-fi sorozat (1996 - 13 epizódot ért meg). További érdekessége hogy Carrie Dobro (B5: Dureena Nafeel) is szerepel benne. A kinézete, hangulata emlékeztet a Babylon 5 világára, de ez szándékos. Megtekinthető itt
Új! - 1993-ban Michael O'Hare (Sinclair) a VULKON convention vendége volt Orlando közelében (Florida állam, USA). Ő és a fia meglátogatta a helyi UNIVERSAL STUDIOS élményparkját a rendezvény szervezőkkel, ahol egy Star Trek attrakcióban vehettek részt,így készülhetett el az a felvétel, amikor Sinclair az Enterprise kapitánya volt.

Sokat kellett várnunk arra, hogy hazánkban is vetítésre kerüljön ez az egyedi alkotás, bár a bevezetőfilmet a "magyar" HBO műsorára tűzte nem sokkal annak amerikai bemutatója után. Még mielőtt évekkel később az azóta megszűnt TV3-on láthattuk volna a bevezetőfilmet és az első szezont, kiadásra került egy dupla epizód VHS-en az említett szezonból, amellyel többen találkozhattunk videotékákban.
Egy ideig úgy tűnt, ismét megtorpantunk, de az RTL Klub jóvoltából hamarosan a többi szezont is megismerhettük, és még a Crusade sorozatot is láthattuk, majd a Viasat3 és a Viasat6 csatornák is ismételgették. Később pedig az RTL Klub a tévéfilmeket is műsorára tűzte, majd pedig a "magyar" HBO
a The Lost Tales DVD filmet is bemutatta.
 


"A Babylon 5 tervezése és fejlesztése 1986 végére tekint vissza, a bevezető film forgatókönyvét pedig 1987-ben írtam meg. Öt évig tartott, hogy találjunk egy vállalatot, mely eléggé hitt ebben a történetben ahhoz, hogy elmesélhessük. Az 1986-os év és az 1993-as bevezetőfilm sugárzása között a minbari, vorlon, drazi, Pszi-Szolgálat és a Vonal Csata szavak csak a fejemben léteztek. Besétálhattam volna bármelyik SF con-ra és senkinek fogalma sem lett volna e szavak jelentéséről. Ha nézed a Babylon 5-öt, ha csak kíváncsi vagy egy SF tévésorozat készítésére, bármelyik legyen is helytálló, minden bizonnyal fontos információkat találsz a következő oldalakon. A Babylon 5 sok mindenről szól: a jövőről, a csodáról, az emberiség szerepéről az űrben. Felelősségről és döntésekről szól. Megmutatja az emberi egyszerűség csökönyös, nemes fennköltségét, megmutatja azokat közülünk, akik a lehetetlen ellenállással szembeszállnak fájdalommal és veszteségekkel nem törődve és megváltoztatják a világot. És azokról, akik a nap végeztével erősebbek, nemesebbek és bölcsebbek, mint az előző nap. Röviden szólva rólad szól, mert mindannyiunkban benne rejlik a lehetőség. Csak éppen elfelejtjük, hogy bátorság kell, bármilyen életet éljünk is. A Babylon 5 ugyanakkor sok remek, tehetséges ember munkája, akik éjjel-nappal dolgoznak, hogy ezt az különös álmot életre keltsék. Ezeken az oldalakon sokakkal fogsz találkozni közülük. Nem csak megalkotják az álmot, hanem élik is azt, ahogy a görögök definíciója szól a boldogságról: "Az életerők maximalális kapacitással működhetnek egy olyan életben, amely teret ad nekik." Az ő szavaik, és az én szavaim most a tiétek. Köszönöm, hogy meghallgattok."

"Én ott voltam, amikor felvirradt az emberiség harmadik aranykorának hajnala. A 2257-es esztendőben kezdődött, az utolsó Babylon állomás felépítésével, mélyen bent a semleges űrben. Világok százairól özönlöttek ide a menekültek, csempészek, üzletemberek, diplomaták és egyszerű utazók. Nem volt veszélytelen hely, de mi vállaltuk a kockázatot, mert a Babylon 5 jelentette az utolsó esélyt a békére. Tapasztalt parancsnoka vezetése alatt, az állomásban testet öltött egy álom, egy háborúk nélküli galaxis álma, ahol különböző bolygók szülöttei kölcsönös tiszteletben élhetnek együtt. Ezt az álmot minden korábbinál nagyobb veszélybe sodorta egy ember érkezése, akinek a célja a pusztítás volt. A Babylon 5 volt az utolsó Babylon állomás, ez a történet róla szól…"

Londo Mollari, centauri nagykövet

ISN riporter: ... feltenném Önnek azt a kérdést, ami mostanában minden ember gondolatában felmerült: Megérte? ... Törődjünk a magunk bajával otthon?
Sinclair: Nem! Foglalkoznunk kell vele. Azt is megmondom miért. Kérdezzen meg 10 tudóst a jelenlegi helyzetről, a populáció számáról, genetikáról. Tíz különböző választ fog kapni, de van valami, amivel minden tudós egyet ért: Mindegy, hogy 100 év múlva, 1000 év múlva vagy több millió év múlva, de egyszer majd a Nap is kihűl, megszűnik.
Amikor ez eljön, nem csak mi halunk meg, hanem Marilyn Monroe, Lao-Tzu, Einstein, Morobuto, Buddy Holly és Aristophanes. Így az egész nem ért semmit, ha nem hódítjuk meg a csillagokat.

"G'Quan írja, van nagyobb sötétség annál, mint ami ellen harcolunk. Ez az eltévelyedett lélek sötétsége. Mi ezt a háborút nem hatalmak és elvek ellen vívjuk, hanem a káosz és a reménytelenség ellen. A test halálánál rosszabb a remény, az álmok halála. Ezért sohasem adhatjuk meg magunkat. A jövő itt van körülöttünk az átalakulás pillanataira vár, hogy újjászülethessen a megvilágosodásban. Senki nem ismeri a jövőt, vagy hogy hová vezet majd, csak annyit tudunk, hogy mindig fájdalommal születik meg."

G'Kar

J. Michael Straczynski
a Babylon 5 írója, producere és alkotója
( Thor, Underworld: Az ébredés,
Elcserélt életek, Nindzsa gyilkos,
Z világháború filmek írója )
Los Angeles, California
1996. január 22.